Leütötte a pultost, elvitte a pénzt
Sziréna

Leütötte a pultost, elvitte a pénzt

Az előzetes letartóztatását kezdeményezik annak a 32 éves kiskunmajsai férfinek, aki kedden éjszaka kirabolt egy helybéli vendéglátóhelyet. R. Norbert ököllel leütötte a pultost, majd a kasszából magához vett 40 ezer forintot és elhagyta a helyszínt. Szerdán kapták el a rendőrök.

Kedden este tért be kiskunmajsai bisztróba R. Norbert. A 32 éves férfi italokat kért a pultostól, majd a pult mögé lépve leütötte őt. Az 56 éves férfi elvesztette az eszméletét, ezt kihasználva R. a kasszából kivett 40 ezer forintot, magához vett néhány üveg alkoholt és egy mobiltelefont is. A férfit másnap kora délután vették őrizetbe a nyomozók és a megyei főkapitányság tájékoztatása szerint rablás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kezdeményezik az előzetes letartóztatását.