Lezárt biciklit akart elvinni, de lebukott
Sziréna

Lezárt biciklit akart elvinni, de lebukott

Különös történettel kereste fel szerkesztőségünket egy halasi hölgy. Kerékpárját lezárva hagyta egy zárt lépcsőházban, ám nem sokkal később azt látta, hogy a képen látható férfi próbálja eltolni a kétkerekűt. Azonnal kérdőre vonták, s gyorsan fényképet is készítettek róla.

 
„2015.08.25-én 12:30 körül, zárral lezárt, tárolóhoz odazárt biciklimet, Kiskunhalason zárt lépcsőházból megpróbálta eltulajdonítani. Szerencsére összetalálkoztunk..." - ezt írta közösségi oldalán a hölgy, aki szerette volna megtudni, ki a fotón szereplő férfi.

Mint szerkesztőségünknek elmondta, rajta kívül még két tanú is látta, amint a láthatóan ideges férfi megpróbál elsétálni a biciklivel. Mikor a kétkerekű felháborodott tulajdonosa rákérdezett, mit csinál, a férfi azt válaszolta, hogy a jármű az egyik cimborájáé, és neki vinné haza.
 
Ezt követően a kerékpár tulajdonosa szeretett volna rendőrt hívni, ám a férfi azonnal elhagyta a helyszínt. Később a panaszos hölgy a fotóval bement a rendőrségre, és feljelentést tett. Úgy tudjuk, a férfi nem ismeretlen a rendőrök számára, így feltehetően hamar a nyomára akadnak majd.

Szöveg: Szőri Attila