Megnyílt a Fráter Sándor Rendészeti Emlékszoba (galéria)
Sziréna

Megnyílt a Fráter Sándor Rendészeti Emlékszoba (galéria)

Ünnepélyes keretek között avatták fel a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság területén, az egykori határőr igazgatóság központjában a Fráter Sándor Emlékszobát. A kis múzeum az egykori zöld vállapos szervezetnek állít emléket, a tárgyakat, okmányokat, egyenruhákat a néhai alezredes gyűjtötte össze és rendszerezte. A jeles alkalomból megemlékeztek a legendás szervezetről, amely évtizedeken át fontos szerepet játszott Kiskunhalas életében.

Többek között Kenéz Sándor, Szalkai István, Bukor Frigyes, Dózsa Károly is eljött a Szent László napi határőr megemlékezésre. A helyszínen, a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Mártírok útjai objektumában sokan nosztalgiával sétáltak végig, millió emléket megidézve. Egykoron ez volt a Kiskunhalasi Határőrkerület, majd a Kiskunhalasi Határőr Igazgatóság központja is. Bár a szervezet 2007 óta önálló egységként nem működik, de a régi bajtársak nem feledkeztek el erről az időszakról. Az ünnepség keretein belül avatták fel a Fráter Sándor Rendészeti Emlékszobát.

A jeles alkalmon nemcsak az egykori bajtársak, munkatársak vettek részt, hanem ott voltak Fráter Sándor családtagjai is. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével dr. Gulyás Zsolt dandártábornok, Bács-Kiskun vármegye rendőrfőkapitánya és Fülöp Róbert polgármester is. A néhai alezredes gyűjteményét a Határőr Kultúráért Alapítvány gondozta és rendezte. - Mi nagyon fontosnak tartjuk, hogy mindenütt legyen egy csapatmúzeum. Vannak olyan idős emberek, akik nem tudnak elmenni mondjuk Budapestre, nekik helyben kell megteremtenünk a lehetőséget. Kiskunhalas legendás volt a határőrség életében is. Nem az a célunk, hogy mindent meg lehessen nézni,  olyan tágas, bejárható helyiséget alakítottunk ki, amit be lehet járni, lehet nézelődni. Rengeteg olyan emlék tárgy van, amely még feldolgozásra vár, ezeket karabantartás után újra kiállítjuk majd- mondta Vájlok László, a Határőr Kultúráért  Alapítvány kuratóriumi elnöke.

A szalagátvágást követően a jelenlévők megtekinthették a gyűjteményt és nosztalgiázhattak a közös emlékek nyomán. A program folytatásában Markovics György, a Magyar Rendvédelmi Kar alelnöke idézte fel a határőrség kialakulását és Szent László király életútját. A beszédet követően elhelyezték a megemlékezés virágait, koszorúit az emlékhelyen és az emlékfalnál.