Mentőhelikopter vitte el az égési sérültet az Alsóöregszőlőkből
Több olvasónk is jelezte, hogy mentőhelikoptert látott a Baky-kastély környékén, de mentő-, valamint tűzoltóautót is észleltek. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint egy Alsóöregszőlőkben lévő ingatlanban keletkezett tisztázatlan körülmények között tűz, amelyet az ott élő férfi próbált eloltani, közben égési sérüléseket szenvedett.
- Nagy volt a jövés-menés felénk. Előbb mentőautót, majd tűzoltóautót láttam, aztán egy sárga mentőhelikopter landolt a környéken - közölte egy olvasónk szerdán délután. Mint megtudtuk, az Alsóöregszőlőkből kértek segítséget. Kovács Andrea, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóreferensének tájékoztatójából kiderült, hogy egy házban keletkezett tűz, amit az ott élő férfi próbált eloltani. A tűzoltóknak a helyszínen már nem volt dolguk, a körülmények pontos tisztázására tűzvizsgálati eljárás indult a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat és a rendőrség közreműködésével. A lángok a feltételezések szerint órákkal korábban csaptak fel az egyik helyiségben. Úgy tudjuk, hogy a lakó súlyos, életveszélyes égési sérüléseket szenvedett a lábain, az elsődleges ellátását a halasi mentők végezték, aztán helikopterrel a fővárosba, a speciális ellátást nyújtó intézménybe szállították.
Fotók: Kiskunhalasi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság