Motorvonat és Opel ütközött Kiskunhalas közelében (galéria)
Sziréna

Motorvonat és Opel ütközött Kiskunhalas közelében (galéria)

A csodával határos módon sem a halasi sofőr, sem pedig az utasa nem sérült meg abban a balesetben, amely nem sokkal negyed 12 után történt Kiskunhalas közelében, egy vasúti átjáróban. Egy Opel ütközött össze, még tisztázatlan körülmények között a Kunfehértó felől közlekedő motorvonattal. 

Balesethez riasztották a halasi tűzoltókat, mentőket, rendőröket hétfőn délelőtt. Nem sokkal negyed 12 után a Kunfehértó felől érkező motorvonat ütközött össze a vasúti átjáróban egy Opellel. A jármű jobb elejét kapta el a szerelvény, megpördítette és a sín mellé lökte. Az autóban ketten utaztak, a helyszíni vizsgálatok szerint nem sérültek meg, azonban mentővel mindkettőjüket a halasi kórház baleseti ambulanciájára szállították. A vonat utasai és a mozdonyvezető sem sérült meg. A kiérkező halasi tűzoltók áramtalanították az Opelt. A helyszínelésben és a körülmények tisztázásában a vasút szakemberei is a részt vettek. Vizsgálják, hogy abban az időpontban működött-e a fényjelző az átkelőn. A balesetet szenvedett sofőr azt mondta, hogy nem volt üzemképes a berendezés, de hibajelzés viszont nem érkezett a MÁV-hoz. Úgy tudjuk, hogy az Opel vezetőjének a közelben volt műhelye, ismerte az átkelőt.