Négy sérült a szovjet laktanyában
Sziréna

Négy sérült a szovjet laktanyában

Négyen megsérültek, több gázpalackot pedig ki kellett hozni a kiskunmajsai volt szovjet katonai objektumból a helyi, a halasi és a csólyospálosi tűzoltóknak. A bevetésen szükség volt a Dél-Magyarországis Tűzoltó és Technikai Mentő Egyesület speciális képzettségű kutyáira is.

 
Csillag Tamás, a kiskunhalasi tűzoltók parancsnok-helyettese érdeklődésünkre elmondta, hogy a rendhagyó körülmények, a laktanya leromlott állapota alaposan próbára tette a beavatkozókat. Nemcsak a halasi hivatásos, hanem a majsai és csólyospálosi önkéntes tűzoltók is részt vettek a próbariadón.tuzgyaki1
 
Az ellenőrző gyakorlat célja az volt, hogy kipróbálják, miként lehet ilyen viszonyok közepette is embereket menteni, illetve a veszélyes gázpalackokat kihozni az épületből. Gyakorolták az alpintechnikát is, amelyre bármikor szükség lehet.
 
Ebben a nagy tapasztalattal rendelkező Dél-Magyarországi Tűzoltó és Technikai Mentő Egyesület volt tűzoltóink segítségére. Ők azt is megmutatták, hogy miként lehet sérülteket felkutatni speciális képzettségű kutyáikkal. A gyakorlatot egyébként jóra értékelték az ellenőrzők.tuzgyaki3
Jáger Levente
Fotók: Kiskunhalasi Katasztrófavédelmi Kirendeltség