Nyílt nap lesz a mentőknél
Sziréna

Nyílt nap lesz a mentőknél

Újraélesztési ismeretek, speciális rögzítések, kipróbálható sziréna és mentőautók. A kiskunhalasi mentőállomás idén is várja a gyermekeket a hagyományos nyílt napján, május 12-én. 

1887. május 10-én alakult meg Budapesten az Önkéntes Mentőegyesület Kresz Géza fővárosi kerületorvos kezdeményezésére. Ezzel teremtődtek meg a mentés alapjai. A mentés ügye 1948-ig a társadalmi egyesületek kezében maradt, akkor jött létre az Országos Mentőszolgálat és ez által a mentés állami feladattá vált. Május 10-ét a szolgálat születésnapjává nyilvánították, ekkor ünnepeljük a Mentők Napját. Ebből az apropóból a kiskunhalasi állomás is kitárja a kapuit. Nagy József állomásvezető mentőtiszt tájékoztatása szerint május 12-én, pénteken 9 órától várják az óvisokat, iskolásokat. Lesznek bemutatók, a látogatók megismerkedhetnek az újraélesztés módszereivel és természetesen be lehet ülni a mentőautókba. Azért, hogy az esemény zökkenőmentes legyen, a csoportok előzetesen jelentkezzenek a 06-20/369-38-04-es számon Kristóf Zoltánnál. Egy évvel ezelőtt több száz gyerek látogatta meg az álllomást, a programnak óriási sikere volt.