Nyolc év börtön jogerősen a nagymamát nyakon szúró szeretőnek
Sziréna

Nyolc év börtön jogerősen a nagymamát nyakon szúró szeretőnek

Szigorú ítéletet hozott a Szegedi Ítélőtábla annak a kiskunhalasi férfinek az ügyében, aki tavaly augusztusban többször is megszúrta egy késsel szerelme alvó nagymamáját. A jogerős döntés szerint 8 évet kell börtönben töltenie I. Zsoltnak, akinek az óta megszületett közös gyermekük a fiatal lánnyal, akit a gyilkossági kísérlet előtt ejtett teherbe.

A most 21 éves férfi 2013 őszén ismerkedett meg az akkor 14 éves Claudiával, aki februárban teherbe esett. A lány nagymamájával élt. Az asszony féltette unokáját, főleg az után, hogy kimaradozott az iskolából. A lány úgy érezte: nagymamája korlátozza, és 2013 tavaszától egyre többször mondta barátjának, hogy az asszony halála esetén engedékenyebb apjához költözhetne.

A lány 2014. július 15-én újból összeveszett nagyanyjával, és az egyik internetes közösségi oldalon többször is üzent barátjának, hogy jó lenne, ha a nagymamája meghalna. A férfi elhatározta, hogy megteszi, amit a lány kért és elteszi a nagymamát láb alól. Másnap éjszaka elment Zsolt a nagymama vasútállomás mellett lévő lakásához, a lány nyitva hagyta az ajtót, így nem volt nehéz a bejutás a házba.

rendőrségi02

Az idős nő egy franciaágyon aludt, férfi még egyszer megkérdezte a lányt, hogy biztos akarja-e, hogy a nagyanyja meghaljon, amire a barátnője igennel válaszolt. Zsolt ezután bement az asszony szobájába és az alvó nőt kétszer is nyakon szúrta. A nagymama felébredt és védekezni próbált, dulakodtak a fiúval, aki még kétszer hátán is megszúrta az asszonyt, az egyik döfésnél azonban eltört a kés pengéje. Ezt követően Zsolt elmenekült a házból, Claudia viszont úgy tett mintha egy idegen betörő járt volna náluk és támadta volna meg a nagyanyját.

A lány hívta a mentőket és értesítette a rendőrséget. Az asszonyt súlyos sérülésekkel kórházba szállították, ahonnan másnap engedték ki. A szakértői vélemény szerint a nyaki szúrás életveszélyes, akár halálos következménnyel is járhatott volna. A táblabíróság előre kitervelten, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek a férfit. A most 16 éves barátnőjét, mint felbujtót marasztalta el, és három év fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte.

Kép-szöveg: Pozsgai Ákos