
Önből is lehet életmentő!
Évente több százan halnak meg azért, mert nem kaptak idejében segítséget hírtelen szívmegállás esetén. Pedig egy laikus is sokat tehet azért, hogy a mentpk kiérkezéséig esélyt adjon a súlyos állapotban lévő betegnek. Október 16-án, az Újraélesztés Világnapján bárki elsajátíthatja a halasi mentőállomáson az újraélesztés alapfogásait.
Magyarországon évente több ezer ember veszíti életét otthonában, vagy közterületen hirtelen szívmegállás következtében, miközben az azonnal megkezdett újraélesztéssel többségük megmenthető lenne. Kiskunhalason is az a tapasztalat, hogy baj esetén nem tudjuk, mit kell tenni és mivel tudunk segíteni. A mellkaskompresszió, a lélegeztetés jelentősen növelheti a beteg túlélési esélyeit. Október 16-a, az Újraélesztés Világnapja, ebből az alkalomból az Országos Mentőszolgálat lehetőséget biztosít arra, hogy bárki elsajátítsa az alapszintű újraélesztés fogásait. Nagy József, a halasi mentőállomás vezetője érdeklődésünkre elmondta, hogy jövő hétfőn 9-18 óra között a Nagy Szeder utcai bázison is lehetőség lesz a módszerek elsajátítására. Nemcsak diákokra, iskolai csoportokra számítanak, hanem felnőttekre is. A részvételi szándékot legkésőbb októbert 15-ig lehet jelezni, időpont egyeztetés céljából a nagy.jozsef2@mentok.hu címen.