Óriási tűz Halas mellett (frissül)
Sziréna

Óriási tűz Halas mellett (frissül)

Több mint háromszáz hektáron pusztított a vörös kakas, amely vasárnap délelőtt lobbant fel Kiskunhalas határában. Az oltáshoz helikoptert is bevetettek, néhány perccel ezelőtt kaptuk a hírt, hogy a tüzet körülhatárolták. Összesen 18 tűzoltóegység dolgozott a helyszínen. (Fotó: Pozsgai Ákos)

 
 
Előzmények
 
A helyszínen megtudtuk: két helyen is ég az aljnövényzet, közvetlenül a fenyőerdő közelében. A tűzoltók Kiskunhalasról, Kecskemétről, Kistelekről, Soltról, Soltvadkertről, Kecelről érkeztek, már megkezdődött az oltás. A rossz terepviszonyk és a szél nehezíti az oltást. - A felderítés után derül ki, hogy mekkora területet érintenek a lángok - közölte Csillag Tamás parancsnokhelyettes. A tűzoltók munkáját a rendőrség is segíti. A hatalmas füst láttán többen autókkal, motorokkal indultak el a tűz helyszíne felé. Első galériánk itt.
 
23:32 Éjszaka az erdőben
Elcsendesedett a szél, de így sincs könnyű dolga azoknak a tűzoltóknak, akik kint vannak a területen Parázslások, fellágolások miatt nagyon oda kell figyelni, hétfőn reggel fél hat körül ismét érkeznek majd a helikopterek. Az egész városban füstszag van.
 
21:10 Körülhatárolták a tüzet
Babud Jenő ezredes arról tájékoztatta a Halasmédiát, hogy a légi tűzoltás befejeződött, a tüzet körülhatárolták. Mintegy 330 hektárt érintettek a lángok, ennek felszámolása három szakaszban folyik, mindegyiknek külön felelőse van. Az oltási és utómunkálatok akár napokig is eltarthatnak. A tűzoltók gyors és szakszerű beavatkozása megvédte a lakóépületeket. Azt is megtudtuk, hogy vannak még fellángolások a területen.
 
20:45 Önkénteseket várnak
A legfrissebb információnk szerint 40-50 fő önkéntest hétfőn 9-re a Rekettye 2-es iskolához várnak. Zárt cipőben, hosszú nadrágban, megfelelő öltözetben, lapáttal felszerelkezve menjenek.
 
19:46 Helikopter olt
Megérkezett Kiskunhalasra a Magyar Honvédség helikoptere. A horgászokkal történt egyeztetés után a Sóstóból merít vizet. A koronaégést igyekeznek megfékezni.
 
19:33 Reggel várják a segítőket
Az oltást irányítók 40-50 fő önkéntest várnak hétfőn reggel a Rekettye 2-es iskolához. Kérjük, hogy zárt cipőben, hosszú nadrágban, megfelelő öltözetben, lapáttal jöjjenek azok, akik részt kívánnak venni önkéntesként a tűz oltásában.. 
 
18:44 Tűzközelben
 
18:30 Rendőrségi zár
Újabb hírek a helyszínről: a rendőrség lezárta az erdőhöz vezető utakat, hogy senki se akadályozza a tűzoltásban dolgozók munkáját. Kollégánknak még korábban sikerült bejutni a területre. Senki ne induljon útnak, ugyanis a dűlők járhatatlanok és a rendőrség sem enged senkit sem a tűz közelébe.
 
Tűz2-4 resize
 
18: 07 Nyolcvan köbméteres tartály érkezik
Kollégánk újabb hírei a helyszínről: egy vállalkozó felajánlott egy 80 köbméteres tartályt, amely Imrehegyről érkezik majd. 
 
17:50 Öt-hat tűzgóc van
Pozsgai Ákos kollégánk helyszíni jelentése szerint közel 100 hektáros területet érint a tűz, legalább 5-6 tűzfészek van. Azt is megtudtuk tőle, hogy nehezíti az oltást az erős szél. Rendőrségi helikopter segíti a légi felderítést, de riasztották a Magyar Honvédség légi tűzoltásra alkalmas helikopterét is. Önkéntesek is a helyszínen vannak. Azt is megtudta kollégánk, hogy több helyen koronaégés tapasztalható.
Tűz2-3 resize 
17:10 Önkénteseket várnak
Babud Jenő ezredes arról tájékoztatta a Halasmédiát, hogy 10-15 önkéntest várnak még a Keceli út mellett kialakított bázisnál. A hatalmas lángokkal több város tűzoltói küzdenek délután egy óra óta. A füstöt több tíz kilométerről is lehet látni.
 
16:25 Veszélyes civilek
Több olvasónk is jelezte, hogy nagyon sok a nézelődő a Keceli úton, illetve a Hatöles úton is. Ez akadályozhatja a mentésben résztvevők munkáját, ezért inkább maradjanak otthon. Ha szükség lesz civil segítőkre, akkor azt közli majd a tűzoltóság.
Tűz2-1 resize
 
15:15 Röptüzek vannak
- A nagy szél és a röptüzek okoznak problémát a tűzoltók számára. Közben újabb egységek érkeztek a helyszínre. Igyekszünk a tűzgócokat felderíteni - kaptuk a tájékoztatást a helyszínről Csillag Tamás parancsnokhelyettestől. 
 
14:30 Ég a fenyves
Harminc és hatvan hektár között van az a terület, amelyet a tűz veszélyeztet. A lángok elérték a fenyőerdőt, van, ahol már koronaégés volt. A két helyen tomboló lángokat igyekeznek körülhatárolni, újabb egységek tartanak a helyszínre - tudtuk meg.
r-tuz-1
 
r-tuz-2
 
r-tuz-3
A képeket Kerekes Máté olvasónk küldte be.
Jáger Levente
Helyszíni fotók: Pozsgai Ákos