Őrizetben a majsai autófeltörő
Sziréna

Őrizetben a majsai autófeltörő

Aprópénz, pendrive, 15 ezer forint készpénz. Nem válogatott a kiskunmajsai férfi, aki autókat tört fel a város területén. Az utolsó három tettét annak tudatában követte el, hogy büntetőeljárás volt folyamatban ellene. Igen, kitalálták: ennek oka hat autófeltörés volt. 

A kiskunmajsai rendőrök kedden délelőtt bűnügyi őrizetbe vettek egy 19 éves helybélit. A  police.hu közleménye szeribt a férfi a gyanú szerint július 16-án három parkoló gépkocsit fosztott ki a város területén. Hajnalban ismeretlen módszerrel kinyitott egy Volkswagent, amelyből aprópénzt és pendrive-okat vitt el. Délben egy Hondából 15 ezer forint készpénzt tulajdonított el, kihasználva azt, hogy a tulajdonos az autó hátsó ablakát résnyire nyitva hagyta. A tolvaj az esti órákban sem volt tétlen: eltörte egy Land Rover ajtajának a zárját, de abból semmit nem tudott magához venni, mert megszólalt a riasztóberendezés.

A nyomozók az elkövetési módszerek alapján rövid időn belül beazonosították a bűncselekmények feltételezett tettesét, aki nem volt ismeretlen előttük. A fiatal ellen hat hasonló lopás miatt már folyamatban volt egy büntetőeljárás, ám az újabb és újabb bűntettektől ez sem tartotta vissza.

A nyomozók az üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétségével gyanúsítható bűnelkövetőt kihallgatását követően őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Illusztrációs fotó