Idős kerékpáros sérült a balesetben (galériával)
Sziréna

Idős kerékpáros sérült a balesetben (galériával)

Újabb baleset, ezúttal a Köztársaság és a Kossuth utca kereszteződésében. Egy Range Rover lökte fel a bíróság irányából érkező kerékpárost. Az idős asszony a lábát fájlalta, a mentők a halasi kórházba szállították. 
Motorosbaleset, kerékpáros gázolás (galériával)
Sziréna

Motorosbaleset, kerékpáros gázolás (galériával)

Néhány perc különbséggel két baleset is történt, az egyik Kiskunhalason, az Átlós út végén, a másik pedig Harkakötöny közelében. Mindkét helyszínről súlyos sérültet szállítottak a halasi kórházba a mentők.
Szolgálatba állt az új halasi esetkocsi (galériával)
Sziréna

Szolgálatba állt az új halasi esetkocsi (galériával)

Mercedes, automata váltós, a betegtér kialakítása pedig a mentős igényeket figyelembe véve készült. Szolgálatba állt a kiskunhalasi mentőállomáson a vadonatúj eset-, rohamkocsi. Ezzel háromra nőtt a friss fejlesztésű, jellegzetes sárga színükkel a forgalomból is azonnal észrevehető járművek száma a helyi bázison.
Hármas koccanás a belvárosban
Sziréna

Hármas koccanás a belvárosban

Egy Mitsubishi, egy Opel és egy Suzuki ütközött össze nem sokkal tíz óra előtt a Köztársaság utcán. A vétkes sofőr elismerte a felelősségét, a baleset és a közelben lévő félpályás útlezárás miatt óriási dugó alakult ki.
Motor és busz ütközött
Sziréna

Motor és busz ütközött

Nem sérült meg az a 60 éves halasi férfi, aki pénteken késő délután motorjával nekiütközött egy busznak a Harangos téren. A motorosnál felmerült az ittasság gyanúja.
Előzetesben a korrupcióval gyanúsított rendőr
Sziréna

Előzetesben a korrupcióval gyanúsított rendőr

A Szegedi Törvényszék tájékoztatása szerint 2700 eurót  ígértek annak a határrendészeti eladatokat ellátó rendőrnek, akit szerdán vettek őrizetbe a tompai átkelőn. Az alapos gyanús szerint a tiszthelyettes a szolgálat felvétele után elkezdte bedolgozni a határrendészeti nyilvántartásba 27 szerb és bosnyák állampolgár adatait, akik ott sem voltak. Most előzetesbe került.
Opel és Mazda ütközött az Eötvös utcánál (galéria)
Sziréna

Opel és Mazda ütközött az Eötvös utcánál (galéria)

Nem adta meg az elsőbbséget a Bajcsy-Zsilinszky utca felől érkező Mazda sofőrje a Posta utca irányából közlekedő Opelnek és ütköztek. A baleset csütörtökön délelőtt, néhány perccel kilenc óra után történt, az egyik jármű egy közlekedési táblát is kidöntött a helyéről. 
Önből is lehet életmentő!
Sziréna

Önből is lehet életmentő!

Évente több százan halnak meg azért, mert nem kaptak idejében segítséget hírtelen szívmegállás esetén. Pedig egy laikus is sokat tehet azért, hogy a mentpk kiérkezéséig esélyt adjon a súlyos állapotban lévő betegnek. Október 16-án, az Újraélesztés Világnapján bárki elsajátíthatja a halasi mentőállomáson az újraélesztés alapfogásait.
Tűzoltótoborzó Halason
Sziréna

Tűzoltótoborzó Halason

Tűzoltótoborzót tartanak Kiskunnhalason. Orbán Balázs alezredes, Kiskunhalas tűzoltóparancsnoka arról tájékoztatta a Halasmédiát, hogy már várják a jelentkezőket, akik éreznek magukban kitartást és fizikailag, pszichikailag is alkalmasak a szép, ám nehéz hivatásra.