Párttámogatásra utaztak a leleplezett gyanúsítottak (frissítve)
Sziréna

Párttámogatásra utaztak a leleplezett gyanúsítottak (frissítve)

Illegális úton megszerzett adatok felhasználásával kívántak pártok nevében több százmillió forintnyi támogatáshoz jutni annak a bűnszövetségnek a tagjai, akiket a NAV pénzügyi nyomozói és informatikusai lepleztek le. Három személyt őrizetbe vettek. közölte szerkesztőségünkkel Barnáné Horváth Melinda őrnagy, a NAV Dél-Alföldi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense. Közben az MTI arról tudósított, hogy Zuschlag János előzetes letartóztatásáról döntött a Kecskeméti Járásbíróság.

Zuschlag előzetesben

Elrendelte a Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra Zuschlag János egykori szocialista országgyűlési képviselő és egy másik férfi előzetes letartóztatását. A bűnszövetség tagjai illegálisan megszerzett adatok felhasználásával akartak pártok nevében több száz millió forintnyi kampánytámogatáshoz jutni. 

A Kecskeméti Törvényszék tájékoztatása szerint a járásbíróság azért rendelte el a gyanúsítottak előzetes letartóztatását, mert feltehető, hogy szabadlábra kerülésük esetén jogellenesen befolyásolnák az eljárást, illetve egyikük esetében a bűnismétlés is valószínűsíthető. A bíróság végzése ellen az ügyészség fellebbezett azért, hogy a másodfokú bíróság a fentieken túl a szökés, elrejtőzés veszélyét, illetve - mindkét gyanúsított esetében - a bűnismétlés veszélyét is állapítsa meg. A gyanúsítottak és a védők ugyanakkor az előzetes letartóztatás megszüntetése érdekében fellebbeztek.

Előzmények

A hivatalos sajtóközlemény arról tájékoztat, hogy a gyanú szerint egy férfi és társai a 2018-as választások során kívántak négy olyan pártot indítani, melyek illegális úton megszerzett adatokkal állítottak volna jelölteket, és magas támogatást kaptak volna az állami költségvetésből. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozása a visszaélést megakadályozta, a pártok nem tudnak illegális úton költségvetési támogatáshoz jutni. 

A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak különböző személyeket kerestek meg, hogy a pártok nevében induljanak. A jelölteknek a törvényi előírások szerint fejenként 500 ajánlással kell rendelkezni. Az ajánlásokhoz szükséges, választásra jogosult személyek adatait illegális úton szerezték meg. Az általuk megkeresett hacker egy biztosításközvetítő cég adatbázisát vette célkeresztbe, melyből csaknem kilencezer, választójoggal rendelkező személy adatait szerezte meg. Az adatok illegális megszerzésében a cég egyik alkalmazottja is segítette. 
 
A tiltott úton megszerzett adatok személyi számot nem tartalmaztak, azonban a jelöltállításhoz szükséges dokumentumra ezt is rá kell írni. Emiatt különböző ürüggyel, főként a pénzmosási törvény változására hivatkozva, call centeres hölgyekkel hívatták fel az adatbázisban szereplő személyeket és megpróbálták kicsalni adataikat. 
 
Aki a személyi számát megadta, annak adatát fel is tudták volna használni a pártok jelöltjeinek indulásához szükséges 500 fős listákon. A megszerzett adatbázist lefoglalták a NAV pénzügyi nyomozói, ezzel megakadályozták, hogy a Nemzeti Választási Bizottsághoz hamis adatok kerüljenek. 
 
A pénzügyi nyomozók az összehangolt akcióban három férfit vettek őrizetbe és további négy személyt – köztük a telefonon adatot szerző hölgyeket is – bűnszövetségben elkövetett, tiltott adatszerzés bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatnak ki gyanúsítottként. A nyomozás a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség fokozott ügyészi felügyelete mellett folyik. A Magyar Távirati Iroda arról tájékoztatott, hogy Zushclag János előzetes leztartóztatásáról dönthet a kecskeméti Járásbíróság, ebben az ügyben.

Fotó: Újvári Sándor (MTI)