Porcelánoktól a kipufogóig mindent vitt a jánoshalmi fiatal
Sziréna

Porcelánoktól a kipufogóig mindent vitt a jánoshalmi fiatal

Nem válogatott az a jánoshalmi fiatal, akit betöréssel és lopással gyanúsítanak a rendőrök. Volt, ahonnan kipufogórendszert, hangfalat, kerékpárt, olajradiátort vitt magával, de a zsákmányok listáján értékes porcelánok is szerepelnek - közölte a police.hu.

A Jánoshalmi Rendőrőrs munkatársai  június 2-án lopás elkövetésének gyanúja miatt bűnügyi őrizetbe vettek egy 25 éves helybélit. A férfi a gyanú szerint áprilisban és májusban három vagyon elleni bűncselekményt követett el. Minden alkalommal ingatlanokba tört be, kisebb-nagyobb rongálási kárt okozva a sértetteknek. Az egyik portáról csupán egy kerékpárt tulajdonított el a tolvaj, egy másik helyről azonban nem csak a biciklit vitt el, hanem értékes porcelán tárgyakat is elemelt.

Egy harmadik házból aggregátort, segédmotoros kerékpárt, olajradiátort, akkumulátorokat, hangfalat és még egy kipufogórendszert is meglovasított. A nyomozók a zsákmány egy részét a gyanúsítottnál tartott kutatás során megtalálták, így azokat a sértettek visszakapták. A jelenleg is letartóztatásban lévő fiatal a lopásokat kihallgatása során elismerte. Ügyében a jánoshalmi rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségre.

Fotók: police.hu