Rausch Sándor lett a tiszteletbeli elnök
Sziréna

Rausch Sándor lett a tiszteletbeli elnök

Rausch Sándort választották meg a Bács-Kiskun Megyei Polgári Védelmi Szövetség tiszteletbeli elnökének. A döntést a kiskunhalasi összejövetelén hozta meg a szervezet.

Kiskunhalason tartotta összejövetelét a Bács-Kiskun Megyei Polgári Védelmi Szövetség. A szervezetet 2002-ben alapították és fennállása 15 esztendeje alatt számos segítője, támogatója volt. A szövetség legfőbb célkitűzése, egy olyan az egész megyét átfogó tanácsadó - felkészítő rendszer megszervezése és működtetése, melynek eredményeként az állampolgárok megismerhetik környezetük veszélyforrásait, képessé válnak önmaguk és embertársaik életét, vagyontárgyait eredményesen oltalmazni, menteni, mind az elemi csapások, mind az ipari katasztrófák esetén- tudtuk meg Mészáros Zoltán elnöktől.

A halasi tanácskozás során új tiszteletbeli elnököt választottak, miután dr. Ferenczi István lemondott erről a tisztségről. Helyére Rausch Sándort, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnökét jelölték, aki ezt elfogadta. A tagság nyílt szavazásán kapta meg a bizalmat az új tiszteletbeli elnök. - Célom az, hogy minél többen megismerjék a szövetség munkáját, ebben nagy szerepe lesz majd a médiának. Tizenegy éve vagyok a megyei közgyűlés alelnöke, jó kapcsolatot ápolok az összes önkormányzattal, ezt szeretném kihasználni majd a polgári védelmi szervezet tevékenységének érdekében is - fogalmazott Rausch Sándor. További részletek a péntek esti híradóban.