Rendőrök, mezőőrök, tanyagondnokok segítenek a tanyasiaknak
A tanyavilágban külön kihívást jelent a télies idő. Az idős, beteg embereknek ilyenkor igazán jól jön a segítség. Többször is kellett intézkedni az elmúlt napokban. Volt, akinek már elfogyott a tűzifája, volt, aki élelmet kért, mert a hó miatt nem tudott bejutni a városba, míg máshoz orvosi segítséget kellett kérni.
Mezőőrök, rendőrök és a tanyagondnokok is kiemelten figyelnek ezeken a hideg, télies napokon a tanyákon élőkre, főként az idős, beteg embereke. A külterületeken sokkal hidegebb van, mint bent a városban, így az most a legfontosabb, hogy mindenki tudjon fűteni és legyen élelme.
Füzespusztán például volt, akit úgy elzárt a hó, hogy a mezőőröktől kért élelmet. A segélykérő napokig nem tudott eljutni boltba, ezért telefonált. A mezőőrök gyorsan a segítségére siettek, az önkormányzat küldött élelmiszercsomagot a bajbajutott külterületi lakosnak. Pár napja pedig orvosi segítség ügyében is kellett intézkedni, egy idős ember elesett, nagyon megütötte magát, félő volt, hogy agyvérzést is kapott, de most már jobban van.
A balotai körzeti megbízott pedig tűzifáról intézkedett a napokban. A rendőrök azt kérik a lakosságtól, hogy egymásra is figyeljenek, és ha kell, hívjanak segítséget. – Gyanús lehet például, ha nem füstöl a kémény – mondta Farkasné Wodring Zsuzsanna a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság kiemelt bűnmegelőzési főelőadója. Ilyenkor jó szolgálatot tehet, ha van az idős embereknek is mobiltelefonja, illetve be van hozzájuk kötve a közösségi segélyhívó rendszer
Mészáros Istvánnét is gyakran felkeresik a mezőőrök és a tanyagondnok. Az asszony épp látogatásunkkor is rosszul érezte magát. Csúnyán köhög és a lába is fáj, de azt mondja próbál boldogulni, és amit csak tud megcsinálni a ház körül. Tűzifája is van, így tud fűteni és készül be az orvoshoz a tanyagondnokkal. A tanyán élők bíznak abban, hogy már nem tart sokáig a zord, télies idő, hiszen ha nincs nagy hó és túl nagy hideg, akkor könnyebb az életük.