Rokonok az elfogott halasi embercsempészek
Sziréna

Rokonok az elfogott halasi embercsempészek

Az országos rendőrfőkapitány fokozott ellenőrzést rendelt el az ország egész területére. Az ellenőrzés keretében a rendőrök igazoltathatnak, ruházatot, járművet vizsgálhatnak át. A rendőrségi akció eredményeként három kiskunhalasi férfit is elfogtak, akik a gyanú szerint a magyar-szerb határ mellől – fejenként több száz euróért – 4 szír állampolgárt szállítottak a fővárosba.

A rendőrség Magyarország teljes közigazgatási területén szeptember 30-án 24 óráig fokozott ellenőrzést hajt végre, amelynek célja a közrend és a közbiztonság fenntartása, a bűncselekmények és a szabálysértések számának visszaszorítása, a jogellenes cselekmények megakadályozása. Az ellenőrzés keretében a rendőrök igazoltathatnak, ruházatot, járművet vizsgálhatnak át.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya eljárást indított K. Attila 32 éves, K. Róbert 29 éves és K. József 46 éves magyar állampolgár ellen embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfiak 2015. szeptember 13-án a magyar-szerb határ magyar oldalán gépkocsijukba felvettek egy négyfős – az ország területére illegálisan belépett – szír társaságot, majd őket Budapestre szállították. Az utasok közel ezer eurót adtak át viteldíjként a családnak.

A fővárosi nyomozók a gyanúsítottakat 2015. szeptember 13-án 19 óra 10 perckor a Budapest XXIII., Bevásárló utcában elfogták, majd előállították, járművüket lefoglalták. K. Attilával, K. Róberttel és K. Józseffel szemben a további eljárást – őrizetbe vételük mellett – a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya folytatja le, egyben előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

Kép-szöveg: Pozsgai Ákos

(képünk illusztráció)