
Sofőröket ellenőriztek a rendőrök
Az elmúlt napokban több sikeres rendőrségi akció is megvalósult térségünkben. Az egyenruhások többek között teherautósofőröket és személyautóval közlekedőket is ellenőriztek a közutakon.
Néhány nappal ezelőtt a térség több körforgalmát is szemügyre vették a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársai.
- Az ilyen ellenőrzéseknél elsősorban azt figyeljük, hogy a sofőrök használják-e a biztonsági övet, megfelelő sebességgel közlekednek-e, valamint, hogy betartják-e az elsőbbségadási, kanyarodási szabályokat. Tapasztalatunk szerint gyorshajtókból egyre kevesebb van, azonban a körforgalmakban sokan még mindig nem használják az irányjelzőt, ezzel pedig könnyen balesetet idézhetnek elő – mondta el kérdésünkre Galambos Gyula, a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Közlekedési Osztályának vezetője.

Mint megtudtuk, éjszaka teherautósokat állítottak meg a rendőrök, annak az akciónak az ittas vezetők kiszűrése volt a célja.
- Minden Tompa felől érkező teherautót megállítottak kollégáim. Összesen 41 alkalommal használtak alkoholszondát, és örömmel mondhatom el, hogy mind a 41 esetben negatív eredmény született, nem volt egyetlen ittas sofőr sem – osztotta meg a részleteket Galambos Gyula.