Személyautó és kamion ütközött, négyen megsérültek (frissítve)
Sziréna

Személyautó és kamion ütközött, négyen megsérültek (frissítve)

Súlyos baleset történt kedden délután fél négy után nem sokkal Jánoshalmán, a Dózsa György utcában. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy egy személyautó ütközött kamionnal. Többen megsérültek, a mentők mellett a helyi és a halasi tűzoltókat is riasztották.

Ez a hivatalos

A rendőrség hivatalos tájékoztatást adott ki a balesetről. E szerint az Opel Vectrát egy 22 éves szlovák állampolgár vezette. A karambol azért következett be, mert a sofőr figyelmen kívül hagyta a STOP táblát és nem adott elsőbbséget a védett útvonalon haladó kamionnak. Az eset során ketten súlyosan, hárman pedig könnyebben sérültek. 

17:15 Az autó utasai sérültek

Helyszíni információink szerint egy szlovák rendszámú Opel és kamion karambolozott, eddig tisztázatlan körülmények között. A négy sérült közül három nő, ők hátul ültek, egy férfi volt a sofőr. A Démász szakemberei is részt vesznek a műszaki mentésben és a károk helyreállításában. Mindkét jármű lesodródott az útról, egy ház oldalánál álltak meg.​

16:45 Villanyoszlop is kidőlt

A katasztrófavédelem legfrissebb tájékoztatása szerint a baleset a Dózsa György és a Széchenyi utca kereszteződésében történt. Egy rakomány nélküli kamion és egy autó ütközött. A karambolnak négy érintettje van, a mentők elsődleges információi szerint három súlyos és egy könnyű sérültet láttak el. Az ütközéstől az személygépkocsi egy villanyoszlopnak is nekiment, amely rádőlt a kamionra. Még mindig teljes útzár van a helyszínen.  Egy szemtanú elmondása szerint az egyik sérült állapotát az autóban stabilizálták a mentők, utána emelték ki.

​​

16:15 Előzmények

Teljes útzár van Jánoshalmán, a Dózsa György utcában. A megyei főkapitányságtól annyit sikerült megtudnunk, hogy elsődleges információk szerint egy kamion ütközött személyautóval. A balesetnek több sérültje is van. A mentők és a jánoshalmi tűzoltók már a helyszínen vannak, oda tartanak a halasi tűzoltók is. Aki teheti, kerülje el azt a szakaszt. 

Fotók: Blázsik Sándor, Kiskunhalasi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság