Szolgálatba állt az új halasi esetkocsi (galériával)
Sziréna

Szolgálatba állt az új halasi esetkocsi (galériával)

Mercedes, automata váltós, a betegtér kialakítása pedig a mentős igényeket figyelembe véve készült. Szolgálatba állt a kiskunhalasi mentőállomáson a vadonatúj eset-, rohamkocsi. Ezzel háromra nőtt a friss fejlesztésű, jellegzetes sárga színükkel a forgalomból is azonnal észrevehető járművek száma a helyi bázison.

Tegnap délelőtt érkezett és már szolgálatba is állt a kiskunhalasi mentőállomás vadonítúj eset-, rohamkocsija. A Mercedes egy 13 esztendős, 435 ezer(!) kilométert futott járművet váltott. A sofőrök, ápolók, mentőtisztek,. orvosok még most ismerkednek a járművel, amelynek kialakításánál már figyelembe vették a mentődolgozók javaslatait. Töbhb változtatás van az autón, például a sziréna jóval hangosabb, mint  korábbi volt és még több ledes villogót kapott, amely nappal is jól látható. A Mercedes automata váltós, 2200 köbcentiméteres motorja van. A betegtérben is vannak újítások és mindennel fel van szerelve, amely a modern kor követelményeinek megfelel.

- Van egy speciális állvány, amely a hordágyra szerelhető és rá lehet tenni a különböző eszközöket, defibrillátort, respirátort, amely szállításnál nagyon praktikus. A gerinchordágynak is külön helye van, amely eddig nem volt. Azt gondolom, hogy ezzel a fejlesztéssel jelentősen javultak a betegellátás körülményei - fogalmazott Nagy József állomásvezető mentőtiszt. A Mercedes érkezésével már háromra nőtt a jellegzetes sárga színükkel a forgalomból is azonnal észrevehető járművek száma. Két Mercedes 24 órában, a Volkswagen Krafter pedig 12 órában lesz szolgálatban,