Tíz pisztoly az autóban: apa és fia csempészte a fegyvereket
Sziréna

Tíz pisztoly az autóban: apa és fia csempészte a fegyvereket

Tavaly novemberben a tompai határátkelőhelyen vizsgáltak át az egyenruhások egy autót, amelynek aztán a rejtekhelyéből tíz maroklőfegyver került elő. Az utasok azt állították, hogy nem tudtak semmi a titkos rekeszről, a járművet pedig kölcsönkapták. A nyomozás azonban ennek ellenkezőjére derített fényt.

Egy szerb apa és fia tavaly november 9-én reggel jelentkezett belépésre egy személygépjárművel tompai határátkelőhelyen. A beléptetésnél elrendelt tételes ellenőrzés során az egyenruhások egy rejtekhelyet találtak, amelyből tíz maroklőfegyver került elő. A férfiakat tanúként hallgatták ki. A páros elmondta, hogy az autót kölcsönkapták utazásukhoz, és nem tudtak a titkos rekeszről és a tartalmáról. Ekkor még nem volt bizonyíték a bűnösségükre, így szabadon engedték őkte- írta a police.hu. 

A Bács-Kiskun vármegyei nyomozók mindenre kiterjedő vizsgálata azonban megállapította, hogy a páros igenis tudott a fegyverekről, azokat szándékosan elrejtve szállították. A beszerzett bizonyítékok alapján az is kiderült, hogy a lefoglalt lőfegyverek működőképesek, melyek Magyarországra hozatalához engedély szükséges.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntette miatt nyomozást indított a szerb apával és fiával szemben. A férfiak ellen nemzetközi és európai elfogatóparancsot bocsátottak ki, melynek eredményeként Bosznia-Hercegovinában fogták el az apát. A kiadatási eljárás lezárását követően, idén október 3-án a Bács-Kiskun vármegyei rendőrök őrizetbe vették. Fiát szintén elfogták a bosnyák hatóságok. A kiadatási eljárás folyamatban van. Az apának kezdeményeztek a letartóztatását, amelyet az illetékes bíróság október 4-én el is rendelt. A nyomozás során kiderült az is, hogy volt egy társuk, akivel szemben szintén nemzetközi és európai elfogatóparancsot adtak ki.

Fotó: police.hu