Vascsővel kergette az apósát – vádat emelt az ügyészség
Sziréna

Vascsővel kergette az apósát – vádat emelt az ügyészség

Vascsővel kergette az apósát egy férfi. Kölcsönös verekedésbe torkollt Halason egy utcai konfliktus, aminek a rendőrök vetettek véget. A tavaly nyáron történt eset kapcsán a Kiskunhalasi Járási Ügyészség vádat emelt. Az ügyben a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.
Hivatalos közlemény a vasárnapi halálos balesetről
Sziréna

Hivatalos közlemény a vasárnapi halálos balesetről

Mint arról a közösségi oldalunkon beszámoltunk, vasárnap délelőtt halálos közlekedési baleset történt az 55-ös főúton Kisszállás és Ásotthalom között. A karambolban összesen öt jármű volt érintett, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság érdeklődésünkre az alábbi közleményt adta ki.
Égető Szilárdék ezüstérme a nemzetközi kötéltechnikai versenyen
Sziréna

Égető Szilárdék ezüstérme a nemzetközi kötéltechnikai versenyen

Kiválóan szerepeltek a magyar tűzoltók Szlovéniában, a Rope Rescue Challenge nemzetközi kötéltechnikai versenyen. A nemzeti csapat, amelyben a kiskunhalasi kötődésű Égető Szilárd főhadnagy is helyet kapott, a második helyet szerezte meg.
Megnövekedett forgalommal jár az iskolakezdés
Sziréna

Megnövekedett forgalommal jár az iskolakezdés

Hamarosan vége a vakációnak, az iskolakezdés pedig megnövekedett forgalommal jár különösen az iskolák környékén. A jövő héttől mindenkinek a szokottnál is figyelmesebben célszerű közlekedni, illetve időben elindulni. A zebráknál különösen figyelni kell az átkelő gyerekekre.
Kétmillió forintra tett szert a szerrel a halasi díler
Sziréna

Kétmillió forintra tett szert a szerrel a halasi díler

Új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének minősített esete miatt vádat emeltek egy kiskunhalasi férfivel szemben, aki jelentős mennyiségű kristályt értékesített vevői, köztük két kiskunmajsai dílertársa és egy fiatalkorú fiú, részére. Volt aki kerékpárral, volt aki mobiltelefonnal fizetett, a férfi közel 2 millió forintra tett szert a szerrel.
Hősies Helytállásért elismerést kapott Bognár Zsolt tűzoltó
Sziréna

Hősies Helytállásért elismerést kapott Bognár Zsolt tűzoltó

Nem volt ugyan szolgálatban, de tudta mit kell tennie. Győr közelében kamionbaleset történt, amelynek szemtanúja volt Bognár Zsolt őrmester,  a Kiskunmajsai Katasztrófavédelmi Őrs gépjárművezetője. Kimentette a sofőrt, valamint áramtalanította a járművet. A tettét Hősies Helytállásért kitüntetéssel ismerték el.
Az osztrákok keresték, Tompán megtalálták
Sziréna

Az osztrákok keresték, Tompán megtalálták

Újabb körözött járművet találtak a tompai határátkelőn. A Fiatot az osztrák hatóságok keresték, a  sofőr ellen eljárást indítottak a halasi rendőrök - derült ki a police.hu közleményéből.