Tűzzel próbálta elfedni a gyilkosság nyomait Jánoshalmán egy férfi
Sziréna

Tűzzel próbálta elfedni a gyilkosság nyomait Jánoshalmán egy férfi

Hat évvel a tette után hallgatták ki az a fiatalembert, aki bántalmazta ismerősét és elvesztette az eszméletét. A támadója kifosztotta, majd a nyomok eltüntetését remélve tüzet gyújtott. A jánoshalmi és kiskunhalasi tűzoltók találtak rá az összeégett holttestre, kezdetben államigazgatási eljárás folyt, ám a rendőrök nem hagyták annyiban.

2015. december 13-án egy jánoshalmi lakóház tetőszerkezete égett le. A katasztrófavédők a tűz oltását követően a tetőtérben megtalálták az ott lakó fiatalember megégett holttestét. A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást folytatott, melynek során bűncselekmény gyanúja nem merült fel, ezért 2016. január 10-én befejezték.

Az ügyben pénteken délelőtt sajtótájékoztatót tartottak a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitánysáon. ott elhangzott, hogy a nyomozóknak újabb adatok kerültek a birtokukba, ezért elővették az ügyet. Ezért emberölés miatt indítottak eljárást. Ennek során kiderült, hogy a később elhunyt férfi egyik ismerősével italozott, amikor az rátámadt, és emiatt a sértett magatehetetlen állapotba került. A nyomok eltüntetése érdekében a támadó tüzet gyújtott, majd a lakóház alsó szintjéről értékeket vitt el. A férfit 2021-ben különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt hallgatták ki. Az eljárást a főkapitányság nyomozói befejezték, és az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek.

Fotó:police.hu