Vádemelés: Lulu gázolója ittasan vezetett és jogosítványa sem volt
Sziréna

Vádemelés: Lulu gázolója ittasan vezetett és jogosítványa sem volt

Vádemelést javasolnak a kiskunhalasi rendőrök egy helyi férfi ellen, aki elütött egy 13 éves kislányt, akinek életét a Készenléti Rendőrség munkatársai a segítségükre siető járókelőkkel közösen mentették meg. Lulut egy ittas, jogosítvány nélkül vezető férfi gázolta el tavaly december 13-án.

Nem ússza meg a felelősségrevonást azt a kiskunhalasi férfi, aki jogosítvány nélkül, ittasan vezette Opeljét tavaly december 13-án és Szász Károly utcán elgázolta a 13 éves, biciklivel közlekedő Tamás Lúciát. K. Gábor miután több méteren keresztül vonszolta autójával a kislányt, megállt és el akart futni. Az éppen odaérkező készenléti rendőrök fogták el. Lulu súlyosan megsérült, az Opel hátulja alá szorult, onnan kiabált segítségért. Életét az mentette meg, hogy járókelők és a két egyenruhás leemelte róla az autót. A sofőr elszámoltatása során kiderült, hogy ittas volt, ráadásul korábban bevonták a vezetői engedélyét is. A Vajda utcai kereszteződésben ráadásul tábla védi a Szász Károly utcán haladókat. A vizsgálatot a napokban fejezte be a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság közlekedésrendészete és vádemelési javaslattal adták át az ügyészségnek. A kislány közben szépen gyógyul, erről egy interjúban is beszámolt. Március 13-án, napra pontosan három hónappal a balesete után pedig a Rotary Klubtól kapott egy biciklit, amelyet azóta ki is próbált.