Veled is megtörténhet!
Sziréna

Veled is megtörténhet!

Közel ezer általános és középiskolás tekintette meg azt a bemutatót, amelyet a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság és a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum szervezett a Hirling József Lovasparkban. A szimuláció során egy diszkóból hazafelé tartó vidám társaság balesetét mutatták be, amelynek során a vétlen jármű utasa, egy 15 éves lány meghal.

Egy diszkóból hazafelé tartó társaság Suzukija a sofőr ittassága és kábítószerfogyasztás miatt nekimegy a vele szemben szabályosan közlekedő Citroennek. Az ütközésnek több sérültje is van, a helyszínre pillanatokon belül megérkeznek a mentők, tűzoltók és a rendőrök is.

Két autó ütközött

Ez volt a kiinduló története annak a bemutatónak, amelyet a Hirling József Lovasparkban tartott a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság és a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum. A lelátókon mintegy ezer általános és középiskolás diák foglalt helyet, de volt olyan is, aki az események közelében, a fűben ült le.

Testközelből nézték az eseményeket

A szimuláció során láthatta mindenki, hogy miként zajlik a mentés egy karambol helyszínen. A mentők munkáját a tűzoltók segítették, akik speciális eszközökkel vágták ki az autóból a sérülteket. A sofőrt bilincsben vezették el, a kábítószerkereső kutya pedig munkához látott. A nézők a technika segítségével mindent hallhattak is. Azt is láthatták, amely számtalan esetben előfordult már éles helyzetben, amikor megérkeznek a helyszínre a szülők. 

A döbbenet pillanatai

A bemutató legdrámaibb pillanatai azok voltak, amikor kiderült, hogy a vétlen járműben utazó 15 éves lány életét vesztette és fekete fóliával takarták le a mentősök, majd emegérkeztek a halottszállítók.Ekkor volt a legnagyobb csend a nézők soraiban is. 

Vétlen áldozata volt a balesetnek

A diákokat Kuris István László képviselő, Arató László ezredes, megyei rendőrfőkapitány-helyettes, valamint Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke látta el tanácsokkal. További részletek este hét órakor, a Híradóban.

Hozzászólás (0)