Zenés toborzó Halason, közben elkezdődött a határvadászok képzése is (galéria)
Sziréna

Zenés toborzó Halason, közben elkezdődött a határvadászok képzése is (galéria)

A Készenléti Rendőrség Zenekarának hangulatos muzsikálása hallatszott kedden délelőtt Kiskunhalas belvárosában, majd a buszállomás környékén. A kiváló zenészek fontos szereplői annak a toborzó kampánynak, amellyel a szerződéses határvadász hivatás iránt igyekeznek felhívni a figyelmet. Közben a Mártírok útján, a Készenléti Rendőrség helyi bázisán ünnepélyes keretek között elkezdődött az első képzés. 

Kellemes zeneszót hallhattak azok a járókelők, akik kedden délelőtt Kiskunhalas belvárosában sétáltak vagy éppen a buszra vártak a pályaudvaron. A Készenléti Rendőrség Zenekara masírozott végig a városközponton a Hősök terétől egészen a Május 1 térig. A hangulatos muzsikaszó egyben felhívás is volt arra, hogy alkalmi torborzópontot működtet a rendőrség, amelynél a szerződéses határvadász hivatás iránt érdeklődőket várták. A zenekar is azért jött, hogy a régi hagyományokat felelevenítve, zenével toborozzák az új hadfikat határaink védelmére. 

Dabis Krisztina, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense arról tájékoztatta hírportálunkat, hogy már több helyszínen zajlott hasonló rendezvény. A zenés toborzás pedig nemcsak megyénkben, hanem a szomszédos Csongrád-Csanádban is folytatódik. A tapasztalat az, hogy szeretik az emberek a programot és van érdeklődés a toborzópontokon a szerződéses határvadász hivatás iránt. 

Ezzel párhuzamosan a Készenléti Rendőrség kiskunhalasi bázisán ünnepélyes keretek között elkezdődött a leendő egyenruhások képzése. Közel hatvanan vesznek részt első körben a kiképzésen, amelynek ideje négy hét lesz. Kedden délelőtt Arató László ezredes, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti főkapitány-helyettese köszöntötte a szerződéses határvadász hallgatókat. A tiszt szerint akik elkezdték a képzést, azok alkalmasak erre a hivatásra. Az ezredes jelezte: minden segítséget megkapnak majd a résztvevők, akiknek a munkájára nagy szükség van a déli végeken. Elhangzott, hogy a toborzás folytatódik, várják még az érdeklődőket. További részletek a 19 órakor kezdődő híradóban.