Kezei alatt új értelmet kap az anyag

A varrás iránti szeretet már gyermekkorában megérintette. 3 évesen erre a szakmára készült, még ha tudat alatt is. Egy darab anyagot tologatott maga előtt az asztalon, szájával berregő hangot utánzott, lábával, pedig csattogott, ahogy a régi varrógépek nyögték, gyűrték az anyagot a tű alatt. Felismerte tehetségét a szomszédban lakó Kiss néni is, aki mintegy hozományként ráhagyott egy gyönyörű, csipkés halasi főkötőt, amit 100 éve biztos, hogy viselt már gazdája, a kontyára tűzve. Ahogy a szódagyárban élő Fazekas néni is neki ajándékozta féltve őrzött párnahuzatait, amiben Kati azonnal egy blúzt látott meg. (A hímzett blúz azóta is műhelyének egyik dísze- a szerk.). Az 1920-30-as évekből való „Tündérujjak” magazinok is hagyatékként kerültek Katihoz, a legjobb kezekbe. Imádta a bőszoknyás nagyanyját is, akitől alsószoknyákat, kendőket örökölt, és tart azóta is nagy becsben.

A diákéveit Kati a Felsővárosi, majd a szakmunkásképzőben töltötte, ez utóbbiban sajátította el a szakma alapjait. Édesanyja is terelgette erre az útra, hisz ruha mindig kell. Ha jó ösvényen van az ember elindítva, a helyes úton tudja taposni-, vallja Kata, aki hálás édesanyjának a jó tanácsokért. Hisz az a munkája a mai napig, ami a hobbija is. Ez, pedig a mai világban nem hogy ritkaság, hanem egyenesen kincs. Az anyaság korán, alig 18 esztendősen köszöntött be életébe. Már a várandóság idején mindent megvarrt születendő gyermekének, és egész nagy koráig „anyuka öltöztette” a tinédzser lányt, akire bizony irigykedtek is a barátnői. A saját készítésű, egyedi ruhák nemcsak Nikinek, de társainak is tetszettek. A varrónő ”gyakorlati” tanulóévei ez után következtek. A Bercsényi utcában helyezkedett el, Németh Sándorné Magdikánál, ahol szakmailag sokat fejlődött az évek alatt. Igazi tanuló éveknek tekinti ezeket az esztendőket, ahol elsajátította a varró szakma csínját- bínját. Aztán őt is beszippantotta az ipar, a Levis gyár, ami ugyan megélhetést igen, de hivatásában fejlődést nem biztosított.

Közben, pedig megérkezett kisfia, Árpád-, aki már hagyományápolónak született. Édesanyja szerint tudja mi a dolga ezen a világon, és a szerint is éli mindennapjait, a most hetedik osztályos nagyfiú. Magdi néni, a Bercsényi utcai férfiszabó, Kati egykori főnöke lett a keresztanyja, és hogy Ő vagy édesanyja hatására, nem tudni, de férfiszabónak készül Árpád. Az örökmozgó, aktív közösségi életet élő kis kamasz, Kutasi Klári tanárnő szárnyai alatt bontakozott ki igazán. Nyolc esztendeje már annak is, hogy a néptáncba is beleszerelmesedett, és Mándity László csoportjával számos sikeres fellépést tudhat a háta mögött. Kati a gyerekek mellett kiegészítő keresetként Waldorf babákat kezdett készíteni.

Ezekről a kedves kis figurákról tudni kell, hogy gyapjúból és természetes anyagokból készülnek, arcuk viszont kifejezéstelen épp azért, hogy kis gazdáik, a gyerekek maguk ruházzák fel olyan tulajdonságokkal, jellemmel, amilyet ők akkor, abban a pillanatban játszani szeretnének. Készült a varróműhelyben sok féle baba, kislány, kisfiú, kicsi-nagy, Betlehemi jászol és Kun vitéz is. Egy azonban megszólította Katalin szívét, hogy ne adja el. A „neve nincs” fiúcska azóta is a nappaliban fogadja az ide érkezőket. A Waldorf babák ruhája, kiegészítői csipkés, fidres-fodros anyagból készülnek, kisebb befektetés, mint például egy viselet megvarrása. De könnyű Katát táncba vinni, vagy a békát tónak ugrasztani, ahogy szól a régi mondás.

Így nem volt nehéz dolga Mándity Lászlónak sem, amikor Katit felkérte az első népviseletek megvarrására. Jól emlékszik még, hogy egy nagy alsót, sok-sok méter anyagból, és egy mellévarrt ujjú női blúzt kellett akkor elkészítenie. Helyt állt, és helyt áll azóta is. Antikvárokban, vásárokban jut hozzá azokhoz a régi könyvekhez, amelyek alapján hitelesen elkészíti a ruháit. Így otthonában a „cselédlányon” (próbababa, - a szerk.) mezőségi viselet, Pálon, az antik férfi próbababán Kalotaszegi, nején Pálnén szatmári viselet van. A Magyarok Vásárára és Szüreti napokra is rendszeresen kipakol portékáival. Ingeket, blúzokat, szép népviseleteket visz a vásárokba. Itt talált rá legutóbb Bordás Noémi urológus doktornő is, aki egy orvos konferenciára készülve, Katit bízta meg ruhájának elkészítésével.

Az eredeti kékfestő anyagból készült szoknya, kötény és főkötő igazi különlegesség volt a konferencián. Népviseleteit Budapesten le is zsűrizteti Kati. A Hagyományok Háza minden évben kiad egy zsűrinaptárt, amelyben meghirdetik, hogy a készítők mikor vihetik az álltaluk varrt ruhákat a szakmai zsűri elé. Ezt tényleg úgy kell elképzelni, hogy „Kati néni és Juli néni” összeülnek, és alaposan szemrevételezik a darabokat. Többféle kritériumnak meg kell felelni. Nézik az anyagot, a varrást, a fazont, és hamar „visszadobják” azt, amit ők nem tartanak megfelelőnek. Többféle kategória és minősítés van, például A és B a legjobb, valamint a színvonalas „ajándéktárgy” kategória, ami stílusában, gondolkodásmódjában a népművészet hagyományait viszi tovább.

Kati ebben a hónapban hét darabot vitt a zsűri elé, s mind a hét „A” tehát a legjobb minősítést kapta. Biztosan a szakmai ítészek elé kerülnek azok a viseletek is, amelyeket Kati az első Halasi Estre készített el. Korabeli anyagok alapján két női és egy férfi halasi öltözetet varrt meg, erre a rendezvényre. Munkájához azonban a családi háttér és támogatás nélkülözhetetlen. Szerencsére Katalin párja és fia is szívén viseli a hagyományápolást, így nincs nehéz dolga, ha megértő és támogató szavakra vágyik.

S reméljük, így lesz ez még nagyon sokáig. Hisz nekünk, ma élőknek a feladatunk, hogy átadjunk a gyermekeinknek minden olyan tudást, anyagot, amit anno, ránk hagytak a nagyszüleink. Ha ez nem vész el, akkor sokáig élni és virulni fog a hagyományápolás. Viselje büszkén minden magyar a népviseletet, szavaljon mély átéléssel Petőfit, vagy Adyt, énekeljen tiszta szívből magyar nótát. Ne engedjük elveszni mindazt a kincset, ami a magyarságot élteti!

Szöveg: Vadkerti Mónika
Fotó: Pozsgai Ákos