Miért szeretem...? - Erhardt Györgyi

 

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

 

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

 

(1944. január 17.)

 

- Ez volt az első olyan vers, ami közel került hozzám, pedig nem volt kötelező. Gimnazistaként találkoztam vele és máig elkísér. Sorait ma is tudom idézni, nekem a második Himnuszom. Különösen tetszik, hogy fennköltsége ellenére is személyes emlékeket idéz. A költő személyes emlékei felidézik az én személyes emlékeimet, lehet az családi esemény vagy osztálykirándulás.

A jövőről gondolkozván sokaknak eszébe juthat ez a vers. Van-e itt esély érvényesülnünk, megvalósítani az elképzeléseinket? Ha előjönnek negatív gondolatok, eszembe jut a vers és az, hogy Radnóti Miklós is itt maradt. Annak ellenére, hogy hűséges volt a hazához, mégis számkivetett és megbélyegzett lett. Mégis reményt ad és erre most nagy szükség van. A jó értelemben vett patriotizmus segít. Kötődöm a szülőfalumhoz, Kunfehértóhoz és Kiskunhalashoz, ahogy Radnóti is tette a hazájához egészen a végsőkig. Ehhez a városhoz kötnek a személyes kapcsolataim és a munkám. Lehet, hogy Kiskunhalason nincs annyi lehetőség, mint a nagyvárosokban, de élhető. Itt érzem igazán otthon magam.

A Nem tudhatom… című verset már megmutattam a gyerekeimnek és elgondolkodtató volt számukra is a szellemisége.

Latinovits Zoltán előadásában volt szerencsém hallani. Ahogy ő mondta, közvetítette a gondolatait, még inkább a kedvencemmé tette.

Lejegyezte: Pál László

{phocadownload view=youtube|url=http://www.youtube.com/watch?v=UmKfNQd7zLM}