Miért szeretem...? - Gyarmati Andrea

Káldi János: A Károly-kilátónál

Ez kell nekem, ez a csoda.
Erdők, erdők és lomb-zenék.
Rigófüttyel kicifrázva
fűszál, faág és fönt az ég.

Ez a finom, lenge bozót.
E sugaras, fátylas vadon.
Ez kell nekem. Ez az én szép
hazám. Ez az én csillagom.

Ez röpíti a lelkemet,
szívemet ez gyógyítja meg.
Ez súg nekem bűvölően
számtalan édes éneket.

Ez emel: a fenyő-zengés.
A gyertyánok, tölgyek dala.
S persze, az is: lent a látvány,
a szépségnek holdudvara.

Ahogy lassan a párából
a könnyed, kis város kiszáll,
s tetőivel, tornyaival
lobogni kezd a völgyi táj.

Ahogy a halk Ikva-parton
virág-füstöt lenget a szél,
s a lányhajú fűzek sora
szerelemről tereferél.

Ez kell nekem, ez a csoda.
Ezt vihessem, ha elmegyek.
Szememben e vad virágzást,
s szívemben a hegyeket.

- Azért választottam ezt a verset, mert már gyermekkoromban is vonzott a természet és ez a költemény is a természet, azon belül is az erdő, a hegyek szeretetéről szól. Ezt jól tudták rólam a főiskolán, így a barátnőim megajándékoztak Az erdő poézise című kötettel, melyben csak erdőkről, fákról szóló versek vannak. Alföldi lány vagyok, de szükségem van arra, hogy évente egyszer legalább elmenjek túrázni, kirándulni a hegyekbe. Nagyon jó, amikor egész nap csak sétálok, friss levegőn vagyok, töltekezem a természet nyújtotta látvánnyal. Közben hallgatom a patakok csobogását, a fák suhogását és ez megnyugtat. Ahogy a költőnek, úgy nekem is szükségem van ezekre az élményekre. Én is jártam már a Sopron-hegységben, álltam a Károly-kilátó tetején, gyönyörködtem a panorámában, a völgyi tájban, a városban. Én is őrzöm a természeti képeket, melyekre mindig jó érzés visszagondolni.

Pál László rovata