Miért szeretem...? - Lakatos Levente

Szabó Lőrinc: Semmiért egészen

Hogy rettenetes, elhiszem,
De így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
Öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
Vagy a törvény mit követelnek;
Bent maga ura, aki rab
Volt odakint,
Én nem tudok örülni csak
A magam törvénye szerint.

Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.

Félek mindenkitől, beteg
S fáradt vagyok;
Kívánlak így is, meglehet,
De a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
Elcsittithass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
És áldozat
Örömét és hogy a világnak
Kedvemért ellentéte vagy.

Mert míg kell csak egy árva perc,
Külön; neked,
Míg magadra gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
Halott és akarattalan:
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Addig idegen is lehetnél,
Addig énhozzám nincs közöd.

Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívűl, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.

- A kedvenc magyar versemmel a középiskolás tankönyvben találkoztam először. Emlékszem, a tanárnő kihagyta a tanmenetből a művet, személyes kötődése okán elpityeredett, amikor rákérdeztem, hogy miért. A vers néha talán ijesztőnek ható mondanivalója végigkísért az eddigi életemen. Hiába tapasztalok a magánéletemben, hallgatok meg történeteket és írok számtalan párkapcsolatról a regényeimben, a mai napig nem tudom eldönteni, hogy a szerelem elválasztható-e a birtoklástól. Egyáltalán el kell-e választani, vagy a szerelem egymás kölcsönös birtoklását jelenti? Esetleg az a kapcsolat, amelyben felüti a fejét a birtoklási vágy, az már nem is szerelem? Nehéz, kegyetlen és rendkívül intim vers.

Pál László rovata

Fotó: Csányi István