Miért szeretem...? - Téglás László
A hét verse

Miért szeretem...? - Téglás László

Ezen a héten Téglás László a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola igazgatója mondja el, mi köti szívét az alábbi költeményhez. 

Ady Endre: Emlékezés egy nyár-éjszakára
 
Az Égből dühödt angyal dobolt
Riadót a szomoru Földre,
Legalább száz ifjú bomolt,
Legalább száz csillag lehullott,
Legalább száz párta omolt:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.
Kigyúladt öreg méhesünk,
Legszebb csikónk a lábát törte,
Álmomban élő volt a holt,
Jó kutyánk, Burkus, elveszett
S Mári szolgálónk, a néma,
Hirtelen hars nótákat dalolt:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.
Csörtettek bátran a senkik
És meglapult az igaz ember
S a kényes rabló is rabolt:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.
Tudtuk, hogy az ember esendő
S nagyon adós a szeretettel:
Hiába, mégis furcsa volt
Fordulása élt s volt világnak.
Csúfolódóbb sohse volt a Hold:
Sohse volt még kisebb az ember,
Mint azon az éjszaka volt:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.
Az iszonyuság a lelkekre
Kaján örömmel ráhajolt,
Minden emberbe beköltözött
Minden ősének titkos sorsa,
Véres, szörnyű lakodalomba
Részegen indult a Gondolat,
Az Ember büszke legénye,
Ki, íme, senki béna volt:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.
Azt hittem, akkor azt hittem,
Valamely elhanyagolt Isten
Életre kap s halálba visz
S, íme, mindmostanig itt élek
Akként, amaz éjszaka kivé tett
S Isten-várón emlékezem
Egy világot elsüllyesztő,
Rettenetes éjszakára:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.
 

- Ady költészete volt, ami igazán tudott hatni rám már diákként. Egyik-másik verse valóban megérintett, mindenféle kötelezettség nélkül kezembe vettem a köteteit. Ady verseit olvasva éreztem életemben először, hogy a világról komoly felnőtt gondolataim támadnak. Az Emlékezés egy nyár-éjszakára furcsa hangulatot kelt bennem, hihetetlen atmoszférája van. Látszólag egy nyári vihar leírásáról szól, valójában az első világháború kitörését idézi.

A múlt század első felében, 1917-ben, betegséggel küzdve írta, ennek ellenére szinte klipszerűen szövi a nehéz, súlyos képeket, melyekről egyenként is órákat lehetne meditálni. A háború rémére, pusztítására, az ember esendőségére szeretné felhívni a figyelmet. Istenhez fordul, kapaszkodik. A vers időtlen kicsengése, hogy az emberi humánum mindenek felett áll. Fontosnak tartom, hogy feltételek nélkül az élet mellett érveljünk.

Lejegyezte: Pál László