(►) Ilyen az, ha a mama és a papa nagyon nem bírják egymást
Kultúra

(►) Ilyen az, ha a mama és a papa nagyon nem bírják egymást

Adott egy fiatal házaspár, akikhez odaköltözik egyikük édesapja, másikuk édesanyja. Az együttélésből, mondanunk sem kell, sok bonyodalom keletkezik, ez pedig számtalan megmosolyogtató jelenetet eredményez. Az Örömszülők című színdarabban többek között Vándor Éva és Mikó István szórakoztatta a kiskunhalasi közönséget.

Humor, mély érzelmekkel, elgondolkodtató felvetésekkel. Vándor Éva és Mikó István főszereplésével mutatták be városunkban az Örömszülők című előadást, ami nagy sikert aratott, mivel egy teljesen „életszagú” sztorit mesélt el.

Vándor Éva azt mondja, azért szereti a darabbéli karakterét, mert viszonylag rövid idő alatt nagy jellemfejlődésen megy keresztül. Mikó István szerint pedig azért áll közel az emberekhez ez az előadás, mert mindenki talál benne olyan karaktert, akit a valóságban is ismer.

A színházi előadások sora 2025 tavaszán folytatódik Kiskunhalason. A kínálatról érdemes minél előbb érdeklődni a Halasi Városmenedzser Kft. Sétáló utcai ügyfélszolgálatán.