320 millió forintos pályázati siker
Az Új Széchenyi tervre benyújtott halasi pályázatok sikerrel jártak, így három helyi általános- és egy-egy középiskolában, valamint kollégiumban modernizálják az épületek energetikai rendszerét. Napelemek kerülnek a tetőkre, míg a Bibó István Gimnázium régóta várt nyílászáró-cseréjére, valamint fűtéskorszerűsítésére is sor kerülhet majd, közel 320 millió forintos értékben.
Közel 320 millió forintot nyert Kiskunhalas arra, hogy fejlessze intézményeinek energetikai rendszerét. Mint arról korábban beszámoltunk, a képviselő-testület több pályázat benyújtásáról is döntött néhány hónappal ezelőtt. Három halasi általános iskolára, egy középiskolára, valamint egy kollégiumra terveztek napelemeket, e mellett a Bibó István Gimnázium régóta tervezett nyílászáró-cseréje, szigetelése, valamint fűtéskorszerűsítése is a célok között szerepelt. A pályázatokat támogatásra érdemesnek ítélték, amely komoly fejlesztéseket, ezeknek köszönhetően pedig jelentős megtakarításokat eredményezhetnek. A Fazekas Mihály Általános Iskola, a Kertvárosi Általános Iskola, a Felsővárosi Általános Iskola, a Bernáth Lajos Kollégium, valamint a Bibó István Gimnázium örülhet ennek. A pályázati összeg eléri a 153 millió forintot. Ezen felül a Bibó István Gimnázium további 167 millió forintot fordíthat energetikai korszerűsítésre- számolt be a sikerről a városháza honlapja.
Jáger Levente