5 milliós városi segítség a KNKSE-nek

  Átmeneti segítséget kapott a képviselő-testülettől a Kiskunhalas NKSE, miután ma délelőtt egy órás rendkívüli ülés keretében 5 millió forintot ítéltek oda az egyesületnek. A jelenlévő 12 képviselő egyetértett abban, hogy a város számára is fontos a klub, Skribanek Zoltán, a Fidesz frakcióvezetője hozzátette: ez csak átmeneti megoldást jelent a gondokra. A politikus vállalkozói, sportbaráti összefogást sürgetett annak érdekében, hogy a sikeres klub tovább működhessen.

 

Bordás Zoltán, a Kiskunhalas NKSE elnökségének tagja is ott volt azon a rendkívüli testületi ülésen, amelynek egyetlen napirendje a kézilabdaklub városi támogatásának lehetősége volt. A 12 megjelent képviselő elé kerülő előterjesztés 5 millió forintos segítséget tartalmazott a krízishelyzetbe került klub számára. Mint arról többször beszámoltunk a játékosok és a szakmai vezetés sem kapott három hónapja fizetést. A soron kívüli tanácskozáson közel egy órán át folyt a vita. Bordás Zoltán elmondta, hogy városi támogatás nélkül sehol sem működik biztonsággal egyetlen élvonalbeli klub sem. Hozzátette azt is, hogy az elnökség évek óta küzd a nehézségekkel, a 100-110 millió forintos működési költség előteremtése kapcsán. Bordás Zoltán kijelentette, hogy számos halasi és környéki vállalkozás segíti a csapatot.Többen viszont azt mondják a pénzügyi mecenatúrájuk attól függ, hogy beszáll-e a csapat finanszírozásába a város is. A testület megjelent tagjai egyetértettek abban, hogy fontos a város számára a sikereket elérő és Kiskunhalas hírnevét öregbítő egyesület. Egyértelmű volt, hogy segít a nehézségekkel küzdő egyleten. Azon robbant ki kisebb nézetkülönbség, hogy az 5 millió forintból 2,5 milliót az interpellációs keretből biztosítják-e, vagy más forrásból. Skribanek Zoltán azt emelte ki, hogy egy kiváló eredményeket elérő csapatról van szó, amelyet segíteni kell. Azt is elmondta, hogy ez a városi támogatás átmeneti megoldást jelent csak a bajokra. A Fidesz frakcióvezetője vállalkozói, sportbaráti összefogást sürgetett annak érdekében, hogy a KNKSE biztonsággal működhessen. Gyovai István polgármester is megjegyezte, hogy az elmúlt hónapokban szinte a kézilabdacsapat volt az egyetlen, amely öregbítette a város hírnevét. A város első embere is fontosnak tartotta azt, hogy segítsenek a klubbon. Végül 11 igen és 1 tartózkodó szavazat mellett megszavazta a képviselő-testület az 5 millió forintos támogatást. További részletek az este 7 órakor kezdődő híradóban.

Jáger Levente