5 újabb országos úszóbajnoki cím
Archívum

5 újabb országos úszóbajnoki cím

Az országos úszóbajnokságok következő állomása a Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület Halasthermál-Merkbau szakosztályának versenyzői számára a hétvégén 45. alkalommal megrendezett Országos Gyermekbajnokság volt Miskolcon. Novotny Attila vezetőedző 2000-es születésű versenyzőivel utazott a nyitott kapuk városába.

Juhász Janka, Lakatos Krisztina, Vas Luca, László Levente és Nagy András a tavalyi évet követően végre „belenőttek” a korosztályukba, buzgott bennük a bizonyítási vágy, és a rengeteg munka után lelkesen vágtak neki a 3 napos programnak. Az ország 54 egyesületének mintegy 400 versenyzője a délelőtti előfutamok során a legjobb 8 közé jutásért harcolt, a délutáni döntőben pedig korukat meghazudtoló komoly küzdelmekben döntötték el az országos bajnoki címek sorsát.

A csapat legeredményesebb versenyzője Juhász Janka volt, aki 200m háton, 400 és 800m gyorson nem talált legyőzőre, 3 országos bajnoki címe mellé, 200m gyorson ezüst-, 100m háton bronzérmet szerzett, ráadásul a legeredményesebb lányversenyzőnek járó kupát is átvehette a verseny végén.

Hatalmas csatában Vas Luca is megszerezte élete első egyéni országos bajnoki címét 100m pillangón, másnap duplázott, 200m pillangón is győztes lett, 100, 400 és 800m gyorson ezüstérmet szerzett. A halasi lányok kiválóságát mutatja, hogy a hosszabb gyors számokban sikerült az első 2 helyet megszerezniük úgy, hogy ezt az egész mezőnyben egyik egyesületnek sem sikerült teljesíteni, míg a mieinknek kétszer is!

László Levente 100 és 200m hátúszásban bronzérmet szerzett, 1500m gyorson 4. 400m gyorson 5. lett. Lakatos Krisztina 200m mellúszásban ért el 8. helyezést, Nagy András pedig mindkét pillangószámban a középmezőnyben végzett.

Összesítésben 5 országos bajnoki címet, 4 ezüst, és 3 bronzérmet, és 3 pontszerző helyezést sikerült begyűjteni, ezzel az eredménnyel Kiskunhalas a Jövő Sc. és a Kőbánya Sc. rendkívül népes csapata mögött az éremtáblázat 3. helyén végzett!

A következő, egyben a szezon utolsó bajnoki megméretése az Országos Serdülő Bajnokság lesz július utolsó hétvégéjén.

Pontszerző helyezések:

JUHÁSZ JANKA (2000)3X-OS ORSZÁGOS GYERMEKBAJNOK – 200m hát, 400m gyors, 800m gyors, 1 ezüst – 200m gyors, 1 bronz - 100m hát, KOROSZTÁLYOS LEN-PONT GYŐZTES

VAS LUCA (2000) 2X-ES ORSZÁGOS GYERMEKBAJNOK – 100m pillangó, 200m pillangó, 3 ezüst – 100m gyors, 400m gyors, 800m gyors

LÁSZLÓ LEVENTE (2000) 2 bronz – 100m hát, 200m hát, 4. hely – 1500m gyors, 5 hely – 400m gyors

LAKATOS KRISZTINA (2000) 8. hely – 200m mell

Összesítés: 5 arany, 4 ezüst, 3 bronzérem, 3 pontszerző helyezés és 1 kupa!