
A katolikus templom mellett rabolt a halasi szatír, fegyházbüntetés vár rá
Felfegyverkezve elkövetett rablással, valamint kétrendbeli szeméremsértéssel vádolta meg az ügyészség azt a kiskunhalasi férfit, akit márciusban fogtak el a rendőrök. A vádlott kisgyermekes anyukáknak mutogatta a nemi szervét, majd késsel támadt egy védtelen nőre a katolikus templom mellett.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a többszörösen büntetett kiskunhalasi férfi 2025 márciusában három nap leforgása alatt három bűncselekményt követett el a belvárosban. Első alkalommal délben követte a kisgyermekével sétáló sértettet. Utolérve a nőt, hátulról megsimogatta, majd a nemi szervét kezdte neki mutogatni. Legközelebb szintén egy kisgyermekes anyának mutogatta magát szeméremsértő módon.

A harmadik napon a férfi magához vett egy kést azzal az elhatározással, hogy az utcákat járva találomra kiválaszt egy járókelőt és megszerzi az értékeit. Az elkövető este követte a gyalogosan közlekedő sértettet. Egy útkereszteződésben utolérte és szólt neki, hogy „ne féljen”. Eközben a kezében jól látható módon tartott késsel a nő elé lépett és megpróbálta elvenni a táskáját. A sértett fogta a táska pántját, ezért a rabló a késsel vagdosni kezdte a szíjat. Végül egy erőteljes rántással sikerült megszereznie és elszaladt. A táskában a sértett személyes iratai mellett 360 ezer forint készpénz és egy 500 ezer forint értékű lézer készülék is volt. A kiskunhalasi nyomozók a készpénz egy részét a vádlott lakásán megtalálták és lefoglalták.
Az ügyészség a korábbi büntetéséből kedvezménnyel szabadult férfit felfegyverkezve elkövetett rablás, valamint kétrendbeli szeméremsértés bűntettével vádolja és ezért vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy kedvezménnyel nem szabadulhat. Ügyében a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.
Fotók: ugyeszseg.hu
