Akadozik a rokkantaknak járó parkoló kártyák kiadása Halason
Elküldik Kiskunhalason a szociális hivatalból azokat az érdeklődőket, akik rokkantsági igazolást kérnek, hogy például annak segítségével azután mozgáskorlátozottaknak járó pakolási kártyát kapjanak. A hivatalt ugyanis július óta nem tájékoztatták, hogyan is kellene kiállítani az iratot.
A kiskunhalasi kirendeltségen heti 5-6 ember jelentkezik és mindegyikőjüket elküldték, ugyanis nem kaptak a júliusi szabályváltoztatás óta tájékoztatást senkitől, hogy valójában milyen eljárási rend szerint is kellene kiállítani az igazolásokat.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium szerint egyébként is csak speciális esetekben állíthatnak ki igazolást. Ehhez képest a másik Bács-Kiskun megyei hivatal havi 30-40-et is készít. A minisztérium szerint az okmányirodák jogosultak az igazolások kiállítására. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége szerint megoldás lehet, ha valaki fogyatékossági támogatást kér a Magyar Államkincstártól, mert ilyen igénylés birtokában már az állam is elismeri rokkant honfitársainkról - néhány további hivatal végiglátogatásával, - hogy valóban mozgáskorlátozottak.
Kép, szöveg: Pozsgai Ákos