Áron az év első halasi babája
Archívum

Áron az év első halasi babája

A vártnál korábban, de egészségesen jött világra az új esztendő első babája a halasi kórházban. Csányi Éva, a boldog édesanya elmondta, hogy Áron Mihály 48 centiméter és 3.250 gramm, és a születése utáni pillanatokban azonnal felsírt.

Boldog a majsai Csányi-család, ugyanis az új esztendő első napján, nem sokkal délelőtt 9 óra előtt megszületett az első gyermek, Áron Mihály. Az édesanya, Éva nem kis büszkeséggel mutatta meg nekünk a csöppséget, aki  végigaludta a fotózást és a televíziós felvételt. 2013. első halasi babája a megyében másodikként látta meg a napvilágot, a fiúcska 48 centiméter és 3.250 grammos. A hagyományoknak megfelelően a halasi kórház vezetése, dr. Romhányi Zoltán, dr. Lengyel János és dr. Kellner M. Barnabásné személyesen köszöntötte a boldog édesanyát, aki elmondta, szeretné, ha a jövőben testvére is születne Áronnak.

Kép-szöveg: Jáger Levente