Átadták a Központi Református Általános Iskola felújított főzőkonyháját (galéria)
Közélet

Átadták a Központi Református Általános Iskola felújított főzőkonyháját (galéria)

Rekordidő, kevesebb, mint kettő hónap alatt átalakították, felújították a Központi Református Általános Iskola főzőkonyháját. A létesítmény képessé vált arra, hogy 1500 adag ételt készítsen naponta több intézmény részére. Bocskorás Bertalan elnök-lelkész, Bányai Gábor kormánybiztos, országgyűlési képviselő, valamint Nagyné Lehoczki Zsuzsanna igazgató köszöntőjében arra tért ki, hogy a megvalósulás széleskörű összefogás eredménye volt.

Közel hároméves projekt zárult 2025 augusztusának utolsó napjaiban. A református intézmények saját költségvetési alapjukat felhasználva a Szilády Áron Református Gimnázium és Kollégium, valamint a Központi Református Általános Iskola konyháját egybevonva, ez utóbbiban egy új, közös és modern létesítményt álmodtak és valósítottak meg.  A tényleges munkálatok a nyár folyamán kezdődtek. Vankó Ede, a kivitelező Vankó Kft. ügyvezetője érdeklődésünkre elmondta, hogy kevesebb mint két hónapjuk volt arra, hogy gyakorlatilag lebontsanak, újjáépítsenek és modernizáljanak több helyiséget. A munkálatok idején készült fotók önmagukért beszélnek.

A konyha a terveknek megfelelően szeptember elsejétől már működik, innen teljesítik1100 diák és felnőtt étkezési igényét, amely egészen 1500 főig bővíthető. Az ünnepélyes átadóra csütörtökön délután került sor. Bocskorás Bertalan elnök-lelkész úgy fogalmazott: elismerés és köszönet illeti mindazokat, akik részt vállaltak a tervezésből, a kivitelezésből. Bányai Gábor kormánybiztos, Kiskunhalas és körzete országgyűlési képviselője azt mondta, hogy ritkán látni ilyen szépen felújított, és tágas konyhát. Ő is háláját fejezte ki valamennyi érintettnek, akik sokat tettek a a megvalósulásért. Nagyné Lehoczki Zsuzsanna igazgatónő szerint az összefogás szép példája ez. A szalagot ők hárman vágták át. A folytatásban pezsgős koccintás volt az ebédlőben, majd az érdeklődők megtekinthették a konyhát.