Archívum
Az első halasi absztrakt
Egy különös, napjainkban már szokatlan kiállításra készül a Közösségek Háza. A pénteken falakra kerülő festmények látványa alapján nyilvánvalóan sokakban felvetődhet kérdés. Mi az, amit itt látnak? Műtárgy? Vizuális szemét? Véletlenül odavetett foltok halmaza?
Mintegy 100 éve született az úgynevezett absztrakt művészet. Az anekdoták szerint Vaszilij Kandinszkij, orosz festő egy tájat ábrázoló félkész festményét fejjel lefelé tett le, majd elment otthonról. Hazatérve pillantása a képre tévedt és azt hitte, hogy egy ismeretlen remekművet lát. Első meglepetéséből ébredve fogta fel, hogy ez a saját, félbehagyott festménye, csak éppen teljesen más nézőpontból. Ekkor értette meg, hogy a képkompozíció törvényei függetlenek a mindennapi valóság ábrázolásának kívánalmaitól. A nézőpontváltás felszabadítóan hatott az egész modern művészetre. Ettől kezdve a képautonómia fogalma (demokratizmus a művészetben!) felváltotta a valóságábrázolás törekvéseit. Megszületett az absztrakt művészet, amely időről-időre megújulva az egész 20. századi képzőművészet alakulását befolyásolta. Gesztusok, kollázsok, montázsok, festékfoltok stb. jelentek meg a képfelületen. A kép önmagát kívánta adni és saját kompozíciós világába burkolózva kivetette magából a külvilág, a valósággal való hasonlóság elemeit. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a kép nem valami tőle független világ tükre, hanem saját törvényeinek engedelmeskedő alkotásmód. A valósággal való hasonlóság elvetéséért cserébe azonban megjelent egy új elem. A festett, rajzolt kép a művészi kreativitás szabad terepe lett. Ezt a kreativitást mágiára emlékeztető kapcsolat fűzi a képalkotás eszközeihez, a vászonhoz, színekhez, vonalakhoz és a foltok érzéki világához.
A valóságtól megszabadított művészetfelfogás az individuum, a festő egyéniségének, gesztusainak dominanciáját hirdette meg a kollektív, külső világgal szemben. Az individuum rejtett jelenlétének feltárása lett az absztrakt művészet spirituális célja, míg a valóság bemutatásának helyét a kompozíció értelmezése és alapos vizsgálata vette át. Tipikus értelmiségi szöszölés. Ahogy az angol mondaná, szofisztikált finomkodás, amihez az átlagembernek gőze nincs. Nem véletlenül érte mérhetetlenül sok rosszindulatú megjegyzés az absztrakt művészetet. Kandinszkij első képéhez hasonlóan, ez valóban egy feje tetejére állított világ. Öncélú tetszés és tetszelgés, alkotás az alkotás kedvéért - mondhatnánk. Vizuális kellem, minden egyéb utalás nélkül. De ha belegondolunk, nemcsak képzőművészetünk, de vizuális kultúránk is gazdagodott az absztrakt képek megjelenése által. Nem állítható tehát még a vizuális kultúrában járatlan, gyakorlatias elme részéről sem, hogy az absztrakt művészet semmi más, csak felesleges időtöltés.
Ha az absztrakt művészet mozgalmi történetét vizsgáljuk, akkor nyilvánvaló, hogy ezek a festmények és grafikák innovációt és megújulást sugalló, bizsergető életérzést sugalló hatása már a múlté, miként a képek szellemi szülőanyja, a modernizmus is eltűnt a süllyesztőben. Az absztrakt művészet, mint korstílus, az 1980-as évekre elvesztette aktualitását. De mintakollekciója bevonult a díszítőművészetbe, reklámba, divatba, és ezeken a helyeken máig újjátermelődik. Ugyanakkor a digitális random minták esztétikuma, vagy a fraktálminták jelenléte a természetben azt sejteti, hogy az absztrakt dimenziók képi esztétikuma jóval több, mint önkényes mánia.
További kérdés az lehet, hogy miben különbözik az absztrakt kép festőjének viszonya alkotása tárgyától, valamint egy ábrázoló művet létrehozó művész és a valóság viszonyától? Az individuális tartalmak jelenléte meghatározóbb az első esetben? Tudjuk, Rembrandt is erős és dinamikus személyiség volt, és ez le is jön az ivászatot, tivornyázást és a kihívóan öltözött nőket ábrázoló képeiről, mint ahogy hasonlóan szélsőséges gesztusok és öltözetek láthatók a züllött életet élő, gyilkosságba keveredett Caravaggio művészetében is. Mindez azonban nem válik képeik elsődleges tartalmává, csak előadás mód, kommunikációs dinamika. De ha mindezekben észrevesszük az ábrázolt világ extrémitását, azaz „nem normális” voltát, akkor kijelenthetjük, hogy a két említett festő nem a „valóság tükrének” szánta alkotásait, hanem a vágyaiktól, fantáziájuktól és ízlésüktől meghatározott magánuniverzum megragadására törekedett. Ezt a belső univerzumot öltöztetik fel a valóság kellékeivel. Nos, az absztrakt művészet ezt a kellékvalóságot hagyja el. Csak a modern művészet megszületésével beszélünk a művész és a művészet univerzumáról. Előtte a Valóság és a Teremtő uralták a kreatív világot, a művész csak halvány utánzatukat adhatta elő. A modern kor azonban már a művészi kreativitás teremtőerejéről beszél.
A kreativitás vált azzá a teremtőerővé, amivel képeinket alkotjuk. A kreativitás azonban nem csak a miénk, hanem az alkotás folyamatainak felismeréséből, a festés, a rajzolás, folytonos és váratlan válaszainak megértéséből is következik. A kompozíció alakulása szabályozza ezt a közös munkát. Mi az alkotáson dolgozunk, az alkotás pedig önmagát alakítja. Kreativitásunk a kompozíciónak kell, hogy megfeleljen. Aki ezt felismeri, azt rabul ejtheti ez a fajta ideális teremtésmód.
Lázár Kálmán az első halasi absztrakt festő volt, aki máig kitart emellett az alkotói felfogás és élmény keresése mellett. Az absztrakt festő alapvetően mindig azt a kreatív élményt és összjátékot keresi a képben, amit a zeneszerzőkhöz hasonlóan a komponálás, a kompozíció alakulása kínál neki.
Az ő esetében a kompozícióhoz vezető első lépések mindig a gyűjtögetéssel, az ötletek vadászatával, a tárgyak, képek rakosgatásával kezdődnek. Ezek közös gyűjtőhelye a műterem. A műterem, ami raktár és lomtár, ösztönző forrás, alkotóhely és kiállítótér egyszerre. Az itt uralkodó látszólagos káosz miatt nehéz leírni ezeket a helyeket. Az utóbbi 15-20 évben legalább 5-6 ilyen műtermét láttam Kálmánnak, de a fényképek könnyebben érthetővé teszik, hogy miről beszélek. Az eldobott újságcikkek, fémhulladékok, fejnélküli játék baba, betűsablon, festékes tubus, írógépszalag doboz és minden egyéb, bármikor egy kollázs jellegű alkotás részévé lehetnek. Persze ha absztrakt festményekről van szó, akkor inkább a betűminták, tépett betűk, formasablonok stb. jöhetnek szóba.
Lázár Kálmán az 1970-es évektől kezdve készít a valóság egységes képét szétdaraboló kollázsokat és montázsokat. Az 1980-es évektől a kidobott mezőgazdasági fémhulladékot újrahasznosító szobrokat, irodai és ipari csomagolóanyagokból művészi gyűjtődobozokat. Az utóbbi években visszatért a festéshez, és elsősorban absztrakt képeket fest. Ezek a képek összegzései és letisztult bizonyítékai annak a képfelfogásnak, ami ma már száz éves múlttal rendelkezik. Szétszedni és újra összerakni. Lebontani és újrakomponálni. Ennek a tevékenységnek laboratóriuma a műterem, míg a festmények ennek a tevékenységnek végtermékei.
Szöveg-fotó: Szűcs Károly
