Bezárt egy Nemzeti Dohánybolt Halason
Archívum

Bezárt egy Nemzeti Dohánybolt Halason

Ideiglenesen zárva tart Kiskunhalason, a Széchenyi 29. szám alatt üzemelő Nemzeti Dohánybolt. Információink szerint a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének munkatársai tartottak próbavásárlást a dohánykereskedésben, amikor az eladó kiszolgált egy 18 éven aluli fiatalt dohánytermékkel. Az üzlet tulajdonosát 100 ezer forintra bírságolta a hatóság, és 30 napra eltiltotta a dohánytermékek árusításától – értesült a Halasmédia Online.

A Széchenyi utcán, a volt Panyova épületében lévő másik dohányboltban is az összes halasi dohánybolthoz hasonlóan, tartott ellenőrzést a hatóság, ott mindent rendben találtak, továbbra is zavartalanul üzemel.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság augusztus 30-áig rendkívüli ellenőrzésekkel vizsgálja azt, hogy a Nemzeti Dohányboltokban kiszolgálják-e a 18 éven aluliakat dohánytermékkel. A jogsértő vállalkozásoknál a fogyasztóvédelmi bírság mellett 30 napra megtiltják a dohánytermékek forgalmazását. Ismételt szabálysértés esetén, pedig akár az üzlet átmeneti bezárására is számíthatnak.

A halasi esetben nem a hatóság záratta be az üzletet, hanem az üzemeltető maga döntött úgy, hogy, amíg a múlt pénteken kézhez vett határozatot szakértővel pontosan nem értelmeztette, bezárja az egész üzletet. A határozat szerint 30 napig nem értékesíthet semmilyen dohányterméket, a tilalom nem vonatkozik a boltban kapható más termékekre.

A dohánytrafik üzemeltetője érdeklődésünkre elmondta, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság munkatársai másfél hete ellenőrizték az üzletet. A próbavásárlás során egy fiatalkorú érkezett velük, akinek ugyan az eladóhölgy elkérte a személyi igazolványát, de az abban szereplő születési dátumot egy évvel elszámolta, és kiszolgálta cigarettával. Ezért a dohányboltot 100 ezer forint bírsággal is sújtotta a hatóság, valamint a dohánytermékek forgalmazását 30 napra felfüggesztette, és erre az időre napi tízezer forint kötbért is kell fizetni.

Az elmaradt forgalomból remélt haszon kiesése további több százezer forint nem várt kiadást jelent, ami miatt a három dolgozója közül kettőt kénytelen volt elbocsátani. Ha újra forgalmazhat dohányterméket, szeretné ismét foglalkoztatni őket – mondta a dohánybolt tulajdonosa.

Kép-szöveg: Pozsgai Ákos