
Archívum
Büszke Kiskun Tábor 2012
A Kiskunhalasi Városi Könyvtár és a Pásztortűz Egyesület idén is megszervezte a Büszke Kiskun Tábort. Végső István vezetésével a gyerekek megismerkedhettek városunk helytörténetével, kultúrájával. Jakabszállásra, a Magyarkertbe is ellátogattak, ahol Magyarország föld- és természetrajzáról tudtak meg többet.
Magyarország 1000-szeres lekicsinyített mását végigsétálva tanulhattak hazánk tájegységeiről, folyóiról, tavairól, településeiről. Élő földrajzórán versenyezhettek egymással, hogy ki tud többet az országról. A tanösvényen az állat- és madárvilág mellett a környezetvédelmi ismereteik is bővülhettek.
A "csodaerdőben" pedig egy különleges "adventi koszorút" is megnézhettek, ami egy fenyőfáról pont karácsony idején nőtt ki! Előadást hallgattak Kiskunhalas helytörténetéről. Séták keretében Kiskunhalas épített öröksége is közelebb került hozzájuk.
Szöveg-fotó: Végső István