Célegyenesben a Fiat Országos Díjugrató Bajnokság előkészületei
Kiskunhalas hírnevét tovább öregbítheti a Fiat Országos Díjugrató Magyar Bajnokság, amelynek ismét városunk lehet a házigazdája augusztus 24-28 között. A szervezőbizottság nem sokkal ezelőtt arról számolt be a Balázs Lovastanyán megtartott tájékoztatón, hogy körülbelül 90%-os készenlétben vannak. Kiderült, hogy legalább 180 lovas részvételére lehet számítani, a vendégek száma pedig eléri majd a 600 főt. Hogy ki lesz az idei magyar bajnok, az az utolsó napon, augusztus 28-án derült majd ki és a győztes a tavalyi évhez hasonlóan egy Fiat Grande Puntoval gazdagodik majd.
Egy egész éven át eredményesen és jól kell versenyezni ahhoz, ha valaki díjugrató magyar bajnok akar lenni. Ráadásul a négynapos verseny selejtezői során is oda kell figyelnie lovasnak és lovának ahhoz, hogy az eredményhirdetésen ott legyen az első helyen. Kiskunhalas ismét kivételezett helyzetben van, ugyanis megint házigazdája lehet a Fiat Díjugrató Országos Magyar Bajnokságnak augusztus 24-28 között. A szervezők ma álltak ki a nyilvánosság elé és a Balázs Lovastanya festői környezetében jelentették be: 90%-is készenlétben állnak. Kovács Iván versenyigazgató elmondta, hogy ötnapos erőpróba vár rájuk majd augusztus utolsó hetében. Az előkészületek már hónapok óta tartanak és Szolnoki István vezetésével a Halasi Városgazda Zrt munkásai biztosítják a megfelelő körülményeket a lovasbázison. Ha kell, akkor hétvégén is dolgoznak majd, de elsők között állt az ügy mellé a nemrégiben kinevezett vezérigazgató, Molnár Ferenc is. Kovács Iván azt is bejelentette, hogy a DIGI SPORT ismét közvetíti majd a döntőt, amelynek kommentátora immáron többedik alkalommal Tóth István, a Halasmédia főszerkesztője lesz.
Juhász Tibor versenymenedzser arról tájékoztatott, hogy elvállalta a fővédnökséget Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, aki jelezte: az utolsó napon ellátogat a versenyre is. Az is kiderült, hogy eddig csak a Budapest Sportarénában csodálhatta meg a közönség azt a különleges 8 négyzetméteres kivetítőt, amelyen minden információt pillanatokon belül olvashatnak a nézők. Ez a különleges technika itt lesz majd Kiskunhalason- tudtuk meg. Tuska Pál szakmai vezető elmondta, hogy nlgy kategóriában a legjobb 30 versenyző kerülhet majd a halasi bajnokságra. Ezen felül amatőr lovasok is rajthoz állnak és itt lesz majd fiatal lovak számára a selejtező a világbajnokságra. Összesen legalább 180 versenyző és közel 600 vendég látogat majd városunkba. Ez a versenyek versenye, Halasra szívesen jönnek a lovasok, az országos bajnok idén is egy Fiat Grande Puntoval gazdagodik majd. Tavaly a bajnoki címet Jamie Wingrave szerezte meg, idén ő és még legalább 29 lovas jó eséllyel pályázik az elsőségre. A város részéről Dózsa Tamás Károly alpolgármester és Gyovai István polgármester üdvözölte a szervezők erőfeszítéseit. A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy Sós Attila elindul a Nemzeti Vágta ópusztaszeri előfutamán, mégpedig Mr. Co nyergében. A Nemzeti Vágta promóciója képviselteti magát a halasi bajnokságon is, a kiegészítőprogramokról a huszárbandérium gondoskodik. Rózsahegyi Róbert elmondta, hogy lesz huszártábor, különleges karusszel bemutató, kishuszár-vágta, állatsimogató és markotányosnő-, valamint huszáravatás is. A kicsik pedig kipróbálhatják a lovaglás örömét szakemberek segítségével.
Szöveg: Jáger Levente, kép: Kovács Iván
{phocagallery view=category|categoryid=96|limitstart=0|limitcount=0}