Cserékben jobb volt a Siófok

Bő egy héttel a bajnoki rajt előtt lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését a Kiskunhalas NKSE. A nyári szünetben alaposan megerősödött Siófok otthonában a találkozó 3/4 részéig szoros volt az eredmény, de a végén tízgólos hazai győzelmet mutatott az eredményjelző.

Nagyon megerősödött a nyár folyamán a Siófok kerete, nem titkoltan az előző éveknél nagyobb célokat fogalmaztak meg a Balaton partján. A Kiskunhalas NKSE is a felkészülés finisében jár, éppen ezért lehet érdekes mérkőzésre számítani ma délután. Külön pikantériája volt a meccsnek, hogy Varga József edző mellett több halasi játékosnak is ismerős lehetett a siófoki öltöző korábbi pályafutásából. Az első 30 percben jól tartotta magát a formálódó KNKSE, a szünetben 3 góllal vezetett a hazai csapat. A pihenő után aztán azon dőlt el a mérkőzés, hogy a Siófok hatékonyabb cserékkel rendelkezett és villámgyorsan lépett el ellenfelétől. A KNKSE a hajrában még szépített az eredményen, de így is 10 góllal nyert a Siófok. Siófok - Kiskunhalas NKSE 29-19 (16-13), a halasi gólokon Sterbik Andrea 5, Fehér Viktória 4, Barna Éva 4, Szamoránsky Anikó 2, Katona Liza 1, Kurgyis Nikolett 1, Takács Bernadett 1, Kosik Adél 1 osztozott.

Jáger Levente