Csúszik az Air Fesztivál ma délutáni programja
Archívum

Csúszik az Air Fesztivál ma délutáni programja

A tegnapi, 0. nap elhalasztását követően, a tervek szerint ma 13 órakor nyitotta volna meg kapuit az első alkalommal megrendezésre kerülő Air Fesztivál, azonban az egyik szervező elmondása szerint, a technikai feltételek még nem adottak a rendezvény megkezdéséhez. Néhány perccel ezelőtt kaptuk a tájékoztatást, miszerint a ma délutánra meghirdetett koncert szombatra csúszik majd át.

- A programok nem maradnak el, csupán időpont módosításra került sor. Deniz például ma 15 órától lépett volna színpadra, az ő fellépését is áttettük szombatra, így akik szeretik a zenéjét, holnap hallgathatják meg kedvencüket. A technikai problémák elhárításán gőzerővel dolgozunk, így terveink szerint a ma délutáni és esti koncertek idejére már az eredeti elképzeléseknek megfelelő helyszínnel, színes programokkal és gasztronómiai finomságokkal várjuk az érdeklődőket az Ipari Park területén - mondta el kérdésünkre Tolnai Anett, az Air Fesztivál egyik szervezője.

Arról, hogy a módosításokat követően melyik előadó mikor lép majd színpadra, folyamatosan tájékoztatják a bulizni vágyó fiatalokat a fesztivál HIVATALOS OLDALÁN. A fejleményekről természetesen honlapunkon is beszámolunk.

Szöveg-fotó: Szőri Attila