Csuti Zoltán: futamgyőzelem, és dobogós hely Brno-ban
Sport

Csuti Zoltán: futamgyőzelem, és dobogós hely Brno-ban

Brno volt a következő állomása a Swift Cup Europe 2025-ös sorozatának, ahol természetesen Csuti Zoltán is rajthoz állt. A kiskunhalasi kötődésű autóversenyző számára nem volt ismeretlen a pálya, a szabadedzések alatt pedig rátalált arra a stílusra, amely nyerőnek bizonyult. Zoli egy futamgyőzelemmel, valamint egy harmadik hellyel hagyta maga mögött az eseménydús hétvégét.

Újabb emlékezetes hétvégét zártak a Swift Cup Europe 2025-ös sorozatának résztvevői  a csehországi Brno ikonikus versenypályáján. Csuti Zoltán számára különleges jelentőséggel bír ez a helyszín, mert egy évvel ezelőtt a bajnoki címét ebben az arénában biztosította be. Ez a pálya mindig is közel állt a kiskunhalasi kötődésű versenyzőhöz: a szimulátoros évei során rengetegszer körözött itt, így jól ismerte minden kanyarját, és tudta, hogy a vonalvezetés kedvezhet a vezetési stílusának. A szabadedzések során hamar kiderült, hogy megvan a tempó, ám az autó egyensúlyán még volt mit csiszolni. A csapat precíz munkájának köszönhetően azonban az időmérőre összeállt a tökéletes beállítás, amely lehetővé tette, hogy magabiztos fölénnyel szerezze meg Zoli a pole pozíciót.

- A szombati verseny minden szempontból a szezon egyik csúcspontjának bizonyult. Bár a rajttól a célig az élen autóztam, ez korántsem volt egyszerű feladat: folyamatos nyomás alatt kellett tartanom a koncentrációt, miközben riválisaim centiméterekre követtek. Látványos, ugyanakkor sportszerű és kemény csata bontakozott ki a pályán, amelynek végén sikerült győzelemmel koronázni a csapat munkáját. Ez a siker nemcsak a hétvége, hanem a bajnoki küzdelem szempontjából is kiemelt jelentőségű volt- fogalmazott hírportálunk megkeresésére Csuti Zoltán.

A vasárnapi, második futamon a fordított rajtrács értelmében a mezőny végéről  indult. Zoli tisztában voltunk vele, hogy ez taktikus versenyzést kíván: felesleges kockázatvállalás helyett a pontszerzés és a bajnoki előny megőrzése volt a fő cél. A heves küzdelmek során az autó ugyan megsérült, ám mindezek ellenére sikerült előreverekednie Zolinak magát, és a dobogó harmadik fokán zárni a futamot.  - A Brno-i hétvége mérlege tehát egy győzelem és egy dobogós helyezés, amely tovább növelte előnyünket a pontversenyben. Már csak egy forduló van hátra a szezonból: három hét múlva a Balaton Parkban, az egyetlen hazai versenyhétvégén csaphatunk össze a bajnoki riválisokkal. Biztos vagyok benne, hogy a magyar közönség előtt különleges, emlékezetes futamok várnak ránk- tudtuk meg.