Daczi Zsoltra emlékezünk
Archívum

Daczi Zsoltra emlékezünk

Az ország egyik legjobb gitárosának tartották, fájdalmasan rövid élete alatt beírta magát a honi rocktörténelembe. A Bikini, az Ómen, a Tirana Rockers rajongói még most is emlegetik őt, számtalan kezdő zenésznek a példaképe. Pedig már hat esztendeje annak, hogy nincs köztünk Daczi Zsolt.

Alig múlt tizenkilenc, amikor az ország legjobb együttesébe, a Bikinibe került. Az Erdei Ferenc térről indult, és a legnagyobbak közé érkezett. A We, a Wecker egykori gitárosát gyorsan megismerte a szakma, a rajongók imádták, a kritikusok is szuperlatívuszokban írtak, beszéltek róla.

Amikor pedig azon az emlékezetes erdélyi koncerten, néhány héttel a forradalom után eljátszotta az eredetileg Barbara húgának írt instrumentális számot, tudta mindenki, a kezével a szívnek játszik. A Temesvári vasárnap minden idők egyik legjelentősebb hazai rockhimnusza lett.

A Bikiniben vált a legnagyobbá, de szerették őt a Tirana Rockers, valamint az Ómen rajongói is. Utóbbi zenekarában már úgy játszott, hogy megtámadta a szervezetét az alattomos betegség. Talpra állt, újra gitárt fogott, de ez nem tartott soká.

Legutolsó kiskunhalasi szereplésén, 2006. decemberében is lázasan állt színpadra. Azt mondta: mindenképpen játszani akart a szülővárosában. Ekkor adta utolsó televíziós interjúját is, az erről készült felvételt azóta több tízezren nézték meg a világhálón. Fél évvel később egyre rosszabb híreket hallottunk róla.

Daczi Zsolt hat évvel ezelőtt, 2007. augusztus 6-án, délben hunyt el. Emlékét édesanyja, Borika, baráti köre, több tízezer rajongó, számtalan koncertfelvétel, aranylemez és sláger őrzi.

Jáger Levente