
Egymás ellen egymásért
Edzőmérkőzéssel oldotta a téli felkészülés fárasztó hangulatát a KB Autoteam SE, kilencszeres megyei bajnok együttese a KNKSE Junior csapata ellen csütörtök este. A találkozó érdekessége, hogy a kispadon az Autoteam korábbi edzője, Katkó Andrea ezúttal az ellenfél trénereként szerepelt, szemben Virág Erikával, aki egy év után tért vissza nagy örömmel.
Virág Erika egy éve adott életet kisfiának, Etelének és ezért hagyta el időlegesen a KB Autoteam SE kispadját. Anyai kötelezettségei mellett persze el-ellátogatott az edzésekre, mérkőzésekre időközben. Katkó Andreával 2013-ig - Erika visszatértéig - szólt az Autoteam-es megállapodás, ennek megfelelően január elején munkába állt a „régi-új” szakmai vezető. A két edző közötti harmonikus együttműködés következménye - többek között - az edzőmérkőzés tető alá hozása, amelynek végeredménye elmondásuk szerint érdektelen, mert mindkét csapatnak egyformán szükséges az egymás elleni játék tapasztalata. Katt a legtöbb képhez!
Virág Erika: "Január első napjaiban kezdtük a téli felkészülést. Alapozó munkát végzünk sok-sok futással, erőnléti gyakorlatokkal, természetesen labdával együtt teszem változatossá a monotóniát. Sajnos kevesen vagyunk, mert jó néhány sérült lett a téli szezon végére és egyébként is fogyóban a játékos állomány, de ez van, ebből kell kialakítani a tavaszi csapatot. Bár esélyesek vagyunk még a bajnoki (tízedik szerk.) címre, de jelen helyzetünkben bravúrnak tartom a Kőrös 7 góllal való legyőzését, persze egyéb meglepetés is születhet. Ma a KNKSE junior csapatával játszunk edzőmérkőzést, ahol az egyes játékelemek gyakorlása a feladat és az intenzív mozgás. Nincs jelentősége az eredménynek és azt hiszem mindkét csapatnak jól jön."
Katkó Andrea: "Úgy beszéltük meg Erikával, hogy egy jó hajtós mérkőzést vívunk egymással, amelyben a gólerősségnek nincs jelentősége, inkább a bátor, aktív játéknak. Arra kértem a lányokat, hogy vállaljanak olyan helyzeteket – indításokat, figurákat, egyéni játékot – amit mérkőzésen nem. Sajnos nekünk a bajnokságban nem sok sikerélményünk volt, de azért van elmozdulás. A lányok szeretik a kézilabdát és ez a legfontosabb, a többit megpróbálom hozzátenni."
Kép-szöveg: Kovács Iván
{phocagallery view=category|categoryid=746|limitstart=0|limitcount=0}