Elismert halasi tűzoltók
Archívum

Elismert halasi tűzoltók

Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon értékelték a szervezet első féléves tevékenységét. Az értekezlet során elismeréseket adtak át azoknak, akik komoly helytállást tanúsítottak a júniusi árvízi védekezésben. A kitüntetettek között halasiak is voltak, mint emlékezetes a tűzoltóink a Dunakanyarban, Solt és Baja környékén vették ki részüket a munkából. (Kovács Andrea felvétele a bajai védekezést örökítette meg.)

- Az árvízi védekezés kapcsán soha nem látott összefogás mutatkozott meg, hiszen részt vettek benne helyi lakosok, önkéntesek, kormánytisztviselők, hivatásos-, önkormányzati és önkéntes tűzoltók, rendőrök, büntetés-végrehajtás állománya, katonák és fogvatartottak is- fogalmazott köszöntőjében Kerényi János kormánymegbízott, a megyei katasztrófavédelem első félévét értékelő megbeszélésen.

A politikus kiemelte, hogy a veszélyhelyzet során jól működött az új rendszer. Az értékelésen elismeréseket adtak át azoknak, akik komolyan kivették a részüket az árvízi védekezésből. Farkasinszki Lóránt ezredes, megyei igazgató a dunai árvízi védekezés során önként vállalt szolgálatért és kiemelkedő helytállásért emléklapot adott át Babud Jenő alezredesnek, a Kiskunhalasi Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetőjének, és soron kívül, tűzoltó törzszászlóssá léptette elő Baka Béla zászlóst.

Mint arról korábban beszámoltunk a halasi tűzoltókat előbb a Dunakanyarba vezényelték, majd Solt melletti és Baján, a Petőfi-szigeti védekezésben is komoly szerepet kaptak.

Jáger Levente