Elkezdte a KNKSE
Ma délelőtt a városi sportcsarnokban elkezdte a felkészülést az őszi szezonra a Kiskunhalas NKSE. A nyitótréningen 12 felnőtt és 1 ifjúsági játékos jelent meg, de ott volt a csapat négy új igazolása is.
Véget ért a Kiskunhalas NKSE játékosainak nyári szabadsága, mától megkezdődik a felkészülés a következő idényre. Varga József edző a Halasmédia érdeklődésére elmondta, hogy 12 felnőtt és 1 ifjúsági játékos volt ott a mai kezdésen. A friss igazolások megérkeztek, a kapus Scholtz Andrea, a beálló Szamoránszky Anikó, a jobb szélső Sterbik Andrea és a bal szélső Fehér Viktória már együtt van a kerettel.
A felkészülés pontos menetrend szerint zajlik majd, amelyet már jóval korábban megkaptak a játékosok. Lesz futás, erőnléti foglalkozás és természetesen számtalan felkészülési meccs, többek között a Békéscsaba, a Dunaújváros és a Szekszárd ellen.
Jáger Levente